2017. április 29.
Jó ideje tagja vagyok a Microsoft Innovatív Tanári Közösségének, ezért egyértelmű volt számomra, hogy a III. konferencia is megrendezésre kerül és, hogy ott leszek. De az megtiszteltetés volt a szervezőktől, hogy szekcióvezetőnek is felkértek.
A konferenciát Miskolcon, a Lévay József
Református Gimnázium és Diákotthonban rendezték meg. A megnyitó beszédet (nem kevés humorral átszőve) Ábrám Tibor az iskola igazgatója mondta el. A rendezvény felelőse, az iskola tanára Skultéty Katalin volt.
Nádori Gergő az AKG-ban bevezetésre került Digitális Iskoláról mutatott be 4 rövid videót, melyek most a megjelent "Tabletet kap minden 5.-es" idejében igazán releváns tapasztalatokat tükröznek.
A "nagyelőadásokat" követően szekciókba tagozódott a nagylétszámú pedagógus közösség.
A szekciók jógyakorlatokat, alkalmazásokat mutattak be. Az alkalmazások főleg a Microsoft Office 365 appjai voltak, de láthattunk számos más programról is kiváló előadásokat. A Scratch Junior, a Micro-bit, az eTwinning, az Edutainment, a Sway, a Yammer és az Office365 mostani "üdvöskéje" az Office Team bemutatása nagy érdeklődésre tartott számot.
Olyan szekciókba is beülhettek az érdeklődő pedagógusok, ahol az alkalmazások 1-1 kiváló projektet segítettek. Ezekben a szekciókban nem egy alkalmazás bemutatása történt, hanem az appok projekt során használhatósága került előtérbe.
Nem volt lehetőségem megnézni Tóth Éva előadását, de a prezentációja olyan részletesen kidolgozott, hogy a benne található alkalmazásokról kiválóan kiderül, hogy egy-egy projekt során hol használhatók jól.
Nagy sikert aratott Benedekné Fekete Hajnalka Scratch Junior-ja, az ebből kiinduló projektjei, hiszen a programozás az általános iskolában egyre inkább trenddé válik.
Lehetőségem volt személyesen tanulni Novák Károly kollégámtól a Yammer-ről, mely az Office 365-ben teszi lehetővé zárt közösségek számára, hogy védett közösségi oldalt hozzanak létre. A felület rendkívül hasonlít a Facebook felületére, így a diákok számára is vonzó lehet.
A 3D nyomtatásról, Nemes - Nagy Erika által vezetett szekció, mint mindig lenyűgözött. A nyomtató egy érdekes és hasznos eszköz, de igazából a tárgyak megalkotása a különböző megismert programokkal, fejleszti igazán a diákok térszemléletét és kognitív képességeit.
A fenti válogatás egy kicsit szubjektív, de a pedagógusoknak lehetősége van saját véleményük kialakítására, hiszen az összes szekcióelőadás prezentációja elérhető.
Már péntek este együtt volt az innovatív pedagógusok egy része, örömmel vacsoráztam és beszélgettem az ország különböző pontjáról érkezett kollégáimmal, akikkel a hétköznapokban legfeljebb csak a Facebookon van módom erre.