A szeptember és az innováció

Aki azt gondolja, hogy az iskolakezdés első hónapja, a szeptember az oktatási intézményekben az innováció hónapja, azt kell, hogy mondjam, hogy téved. Állítom ezt úgy, hogy én is minden év augusztusában beleesem abba a hibába, hogy már tervezem, milyen új és „innovatív” csodákat fogok létrehozni osztályomban. Szeptember hónap végén rájövök, hogy ez a hónap sokkal inkább a munkához, tanításhoz, a gyerekeknek az iskolába járáshoz való újbóli hozzászokás hónapja. Meg természetesen az osztályórarend beillesztésének a nagy iskolaiba, a nagy iskolai negyedik – ötödik változatába (lehetőség szerint megőrülés nélkül), az adminisztráció dömping túlélésének és jelen tanévünkben az „elhíresült” TÁMOP pályázatnak a hónapja is. És még sorolhatnám. (Az már egyéni szociális probléma, hogy még a tankönyvfelelősség is az enyém, de abból ugye -Gloviczki Zoltán után szabadon- én gazdagszom. :-) Ennyi politizálást remélem, hogy még megengedhetek magamnak.)

Szeptember 3. hetében már éreztem, hogy baj van. Magamon és a gyerekeken is. Rutinszerűen kivetítettem a tankönyvet digitális táblánkra, és mehetett az óra: „Nézzük meg ezt a feladatot közösen! A következőt oldd meg önállóan, azután ellenőrizzük! Másold ki az első két sort! Ma megírjuk a Bemeneti mérést matematikából, holnap magyarból....” Tudom, sőt vallom, hogy a gyerekeknek ilyenfajta órákra is szükségük van és van olyan tananyag, amit csak ezekkel a módszerekkel lehet megtanítani, de három (hétig nekem is és a gyerekeknek is) ez már sok volt. Tömény unalom és kisebbfajta érdektelenség jelent meg a 3.b-ben. Az egyetlen, ami feldobta életünket az L. Ritók Nóra: Alkotni jó! című könyve segítségével szervezett rajz órák.

Mit tegyek? Meseország projektemet „eladtam” a TÁMOP pályázatban, azt csak február elsején kezdhetem, ha minden jól megy (sajnos nem ment jól :-(), a rengeteg egyéb feladat mellett esélyem sem volt, hogy egy újat írjak. Eszembe jutottak a jól bevált régiek, annyi időm volt, hogy átnézzem, hogyan lehetne a mostani osztályomra adaptálni őket. Végül a Kutya projektet választottam (mellyel anyagi támogatást is nyertem egyszer a Közoktatásfejlesztési Közalapítványnál :-)). Megkérdeztem a gyerekeket, hogy elfogadják-e ezt a témát az elkövetkezendő 2 hónapra. A cím és a néhány elmondott információ izgalmas volt számukra.

És elkezdődött a munka. Megírtam a levelet a szülőknek, a megosztott Google naptárba a főbb eseményeket, az őket is érintő történéseket felvittem.

Megalakultak a „kutya” csoportok. Jelen téma esetében teljesen véletlenszerűen: 6 féle kutya fényképe alapján kellett a gyerekeknek megkeresni egymást. (Az eredeti ülésrend ilyenkor megmarad és csak a projektmunka idejére ülnek egymás mellé az egy „kutyacsoportban” lévő gyerekek.)


 

 kutyafajták

Megnyitottuk a Kutya naplót, és a saját kis csoportkeresési fényképét mindenki beleragasztotta, majd nevet adott „saját” kutyájának. Megbeszélték az egy csoportba tartozó gyerekek, hogy melyikük vállalja el hétvégi feladatnak azt, hogy kinyomozza, milyen fajtához tartozik a csoport kutyája. Feladatnak kapták még azt is, hogy keressenek rövid leírást a kutyáról. Természetesen a nehézséget az okozta, hogy mindenki el akarta vállalni a szorgalmi feladatot, nem pedig az, hogy senkinek sem volt hozzá kedve. Miután a kooperativitáshoz hozzá vannak szokva, sikerült megegyezniük.

A következő feladat az volt, hogy díszítsék ki a Napló elejét. Ezt a feladatot nagyon szeretem, mert össze tudja hozni a csoportot, azokat a gyerekeket is, akik még nem dolgoztak együtt csoportmunkában és a másikra való odafigyelésre ösztönzi őket. Egyszerre kellett rajzolniuk, színezniük az A4-es füzet elejére, jelen esetben kutyákat, majd a végén a keresztnevüket kellett még felírniuk. Nagyon szépek lettek a naplók, annak ellenére, hogy sok kéz dolgozott egyszerre egy kis felületen.

A mostani hétvégére azt kapták szorgalmi feladatnak mindannyian, hogy gyűjtsenek kutyáról szóló történet címeket. (olvasmány, regény, vers, stb.)

Az olvasás órán az olvasókönyvben lévő Bogáncs részlet feldolgozása is sokkal érdekesebbre sikerült így, hogy volt mihez kötniük. Még az „unalmas” hangos olvasás gyakorlását is nagyobb örömmel végezték. Az olvasmánnyal kapcsolatban még hátra van, hogy ők fogják megkeresni a neten a Fekete Istvánhoz és a Bogáncshoz kötődő egyéb információkat. (Ezt tanórai tevékenységnek tervezem, eszközként a digitális táblát használjuk.)

A projekt következő „állomásával” kapcsolatban óriási szerencsém volt: az Állatok világnapja alkalmából a Káposztásmegyeren található Állatsziget október 6-ára színvonalas programot szervezett. Ide látogattunk el szombat délelőtt. Volt olyan kisgyerek, aki a családjával jött, de azok a gyerekek is eljöttek velem, akivel nem tudott szülő, nagyszülő jönni. Hallottunk Király Pétertől a Rex Kutyaotthon megalapításáról, hasznáról, hallgathattuk Huzella Pétert énekelni (természetesen állatokról szóló dalokat), láthattunk „kutyás bemutatókat”, és megnéztük az örökbefogadásra váró kutyákat, kiscicákat is. A látogatást az Állatszigeten tartott háziállatok megtekintésével fejeztük be.

A 3.b-ben megélénkült az „élet”. Tudtam, hogy ezek a mondatok hiányoznak nekem: „Marianna néni, ma átülünk a csoporthelyünkre? Marianna néni, lesz ma kutyafeladat?” Nem mondom, hogy ez és csak ez az egyetlen megoldás, a tanulás megszerettetésére, és belátom, hogy az oktatásban mindig is lesznek kötelező feladatok, amiket a gyerekek nem szeretnek (pl.: a hangos olvasás gyakorlása), de nekem hiányzott ez a hangulat. (Projektmunka természetesen nem egész nap, nem minden órán folyik, de képes arra, hogy a „hagyományos órákat” is feldobja.)

A Tématervezetben nagyon sok érdekes feladat van még kutya témában és a Tématervezet menet közben is alakulhat a gyerekek igényei és az aktuálisan beilleszthető programok szerint, ezért ígérem, hogy írok még erről.

Figyeljük a kutyabemutatót

 

Netgeneráció (?)

A Curious Minds Facebook csoportban ennek a hónapnak a témája a netgeneráció és számos kérdés, mely ehhez kötődik.

Évek óta van szerencsém iskolámban informatikát tanítani. Ennek fényében szeretnék néhány, a témához kötődő tapasztalatot megosztani, bár ebben a kérdésben kevésbé érzem magam kompetensnek, mint a fentebb leírt témában.

Az elsősök esetében az a helyzet, hogy még nem mertem őket a számítógép terembe vinni, mert egyelőre az iskolás létet tanulják. Nagyon aranyosak, de többen közülük „multitaskingok”, vagyis mindenre egyszerre figyelnek, de elmélyülten semmire és legfőképpen rám nem. Miután az alsó tagozaton az informatika „tanítás” egész osztályban zajlik, nehezen megvalósítható, hogy a két géptermet elválasztó ajtóban állva egyszerre figyeljek 27 kisgyerek géphasználatára. Az osztályomban található interaktív táblát már ismerik (többnyire játszottunk rajta), az eszközt bátrabban kezelik, mint a mostani harmadikosaim. Az informatika iránt érdeklődőek, mindig tátott szájjal hallgatják, amikor a lapjukon található feladatokat próbálom tartalmilag a számítógép működéséhez kötni :-). (Színezd a balra néző macit…) Egyelőre olyan különös dolgokat nem látok rajtuk, ami igazolná, hogy „Z-sek”. A harmadikosokról most nem beszélek, mert ők elsőtől fogva tanulnak informatikát tőlem.

Ellenben tanítok 4. osztályban (teljes osztályban, van, ahol 30 főt L) és 5.-ben bontott csoportban. Ami elgondoltató, hogy a bontott csoportban van 3 kisgyerek, aki, ha azt kérdem, hogyan kell ki és bekapcsolni a gépet, teljesen elbizonytalanodik. A legutóbb például, amikor úgy érkeztünk a terembe, hogy 1-2 gép nem volt bekapcsolva és azt mondtam, hogy „kapcsoljátok be”, a válasz az volt, hogy „azt hogy kell”.

Mentségükre legyen mondva, ha a gép már be van kapcsolva és azt kérdezem, hogy a neten hol lehet jó játékokat találni, azonnal tudják. És látom őket a szünetben a mobiltelefonjukkal, amikor bluetooth-on vagy infrán küldözgetnek egymásnak fájlokat.

Most csak szimplán leírtam tapasztalataimat, de távol álljon tőlem, hogy minősítsem a generációt! Óvakodnék azonban azoktól a tanulmányoktól vagy pusztán véleményektől, melyek azt szajkózzák, hogy ez a generáció már az anyatejjel szívta megába az IKT-t!

Van mit tanítani nekik! Rajta hát…! :-)

Újszerű (?) tanuláselméletek, újszerű(?) tanulási környezetek

A napokban olvastam Fehér Péter Konstruktív pedagógiai kísérletek és számítógéppel segített tanulás című, 10 évvel ezelőtti tanulmányát. Az írás létrejöttének időpontja azért fontos, mert (sajnos) a cikkben lévő elméleti megállapítások még mindig újdonság számba mennek a hagyományos iskolai környezetben. Már régen elavultnak kellene lenniük, és lehet, hogy a bemutatott számítógépes alkalmazásokra igaz is (félek, hogy nem), hogy van náluk jobb, de a tanulmány elején felvázolt tanulási koncepció, a konstruktivista filozófia elvei még mindig nem igazán nyertek teret az oktatásban. Ezért is lehet, hogy az alábbi mondat még mindig új dologként megállja a helyét: „Az évezred végére hihetetlenül felgyorsult technikai fejlődés mögött elmaradt az a szemléletbeli váltás a pedagógiában, amelynek hiánya immáron gátjává válik "az oktatás forradalmának".

Olyan köröknek lehettem tagja az utóbbi időben, ahol csupa innovatív, megújulni kész pedagógussal találkoztam, így a jövő optimizmusra is adhatna akár okot, csak ne mozdulnának „azok a rendszerek” olyan lassan. Hiszen sokan mondják, hogy az oktatás csak rendszerszinten képes változni, és ez vélhetőleg így is van.

Igazából mégsem az oktatás jelenlegi helyzetéről szeretnék most írni, azt meghagyom a politikusoknak, hanem gondolataimról, emlékeimről, melyet az írás indított el bennem.

2000-ben elvégeztem az Ec-Pec Alapítvány által indított Lépésről lépésre programot, melyet a Soros Alapítvány támogatásával roma gyerekek felzárkóztatására adaptáltak. Hogy miért pont ez a képzés érdekelt, azt azóta sem tudom felidézni, hiszen egy budapesti lakótelepi iskola tanítójaként nem nagyon volt alkalmam roma gyerekek tanítására. Talán a program szellemisége, ami megfogott és nagyon vágytam valamiféle módszertani megújulásra. (Az Ec-Pec Alapítványról itt olvashat.)

Amikor a bejegyzésem elején említett tanulmányt olvastam, azonnal párhuzamot vontam a két „program” között. A konstruktivizmus által kitűzött pedagógiai alapelvek összecsengenek a Lépésről lépésre program alapelveivel: „A megváltozott pedagógusszerep elfogadása, a gyermekközpontú attitűd kialakítása, és a gyermekek szükségleteiből kiinduló tanulás és tanítás szervezése” számomra hasonlót jelentett, mint amit annak idején a programról tanultam.

És, ami a legfontosabb, hogy olyan tanulási környezet megteremtését tűzi ki célul mindkét elmélet, ami a gyerekeket hozzásegíti a hatékony tudáskonstruáláshoz. Azonnal eszembe jutott, hogy az osztályt tevékenység központok köré szerveztük: a matematika, környezetismeret, irodalom, művészetek tevékenységközpontok alacsony polcokkal voltak elválasztva egymástól, egy – egy központon belül csoportpadokkal és a polcokon megtalálható volt „minden” eszköz, ami az adott csoportban a tevékenykedés útján elsajátítható tudáshoz kellett. (Ebbe természetesen beletartoztak a tankönyvek is.) Sajnos az eszközök mindig az iskola adott anyagi helyzetétől is függtek, de sokat segíthettek a szülők is, mert őket is bevontuk az „oktatásba”. (A legjobb év a TÁMOP pályázatok éve volt, ekkor igen sok eszközt tudtunk beszerezni.) Persze nem mindig kell nagy dolgokra gondolni, hiszen az őszi termések begyűjtése, ugyanúgy eszköznek számított. A gyerekek szabadon használhatták ezeket a tárgyakat, attól függően, hogy ezek hogyan segítették őket a tanulásban. Az elsősöket úgy tanítottam (tanítom) olvasni, hogy a tárgyakat Post-it lapokon, nyomtatott nagybetűvel megneveztük. (A szekrény oldalán ott volt, hogy SZEKRÉNY, a szék hátán, hogy SZÉK…)

Ezek a gyerekek most 11.-esek

Nagy előrelépés - bár nem rendezhető egyik tevékenység központba sem, hanem inkább az osztály kitüntetett részét foglalja el - a digitális tábla bekerülése a terembe. Ez az eszköz a „multifunkciót” képviseli, hiszen minden (vagy legalábbis a legtöbb) tevékenységhez jól alkalmazható. (Szerencsére állandó internetkapcsolat is van hozzá.)

Ők szeptembertől harmadikosok

Mi az, amit még egyezőnek véltem a konstruktivista tanuláselmélet és az általam alkalmazott program között? Például a projektalapú oktatás. Minden évben három projekt. Persze ez nincs kőbe vésve! Az elsősöknek nem biztos, hogy kell annyi, a nagyobbakkal már érdemes. Saját tudáskonstruálás? A gyerekek a projekt témájának kiválasztásától kezdve, a kidolgozásán át egészen a megvalósításig vesznek részt a munkában. Persze időnként én terelgetem őket egy - egy téma köré, és a tananyagot én rendezem el a projektben, de nagyon sok mindent rájuk lehet bízni. Szeptembertől a Meseország témát fogom nekik felajánlani első megvalósítandónak, majd meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ha ők is részesei lehetnek a folyamatnak, sokkal lelkesebben tanulnak, és ez már nagy szó, abban az oktatási rendszerben, ahol a bekerülő tanulók 60%-a az első félév végére elveszíti belső tanulási motivációját.

A Konstruktív pedagógiai kísérletek és számítógéppel segített tanulás című tanulmány az elméleti bevezető után a számítógépes tanulás jó gyakorlatairól ír. Ezek nagyon hasznos és megfontolandó, alkalmazandó gyakorlatok, de úgy vélem, inkább nagyobbakról szólnak. Tavaly az első bében az informatika óra keretében a TuxPaint rajzoló programmal a Digitelló rajzpályázatára készítettünk meseillusztrációt. A mese adott volt, Digitellóról a robotról szólt (itt érhető el), a gyerekeknek csak el kellett képzelni és meg kellett valósítani a jeleneteket a rajzoló program segítségével. Nagy élvezettel és profizmussal folyt az osztályban a munka. :-)

A téma sokrétű és szerteágazó, a következő tanévben osztályom munkájáról majd időről – időre „tudósítok”.

Miért írok blogot?

2012 tavaszán részt vettem (önkéntes alapon) az ELTE, Ollé János által szervezett, Információtudomány és média a 21. században  MA kurzusán. A teljesítés egyik alapkövetelménye volt, hogy blogot kellett vezetni. Ezzel párhuzamosan a mentor tanár képzésen is alapkövetelmény volt egy közös blog írása. Így azután, tanító létemre alapos kiképzést kaptam "digitális pedagógusságból".

Őszintén bevallom, először idegenkedtem ettől a tevékenységtől. Majd egészen belejöttem. Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom az írást, mostmár minden kényszer nélkül. Ha nem is válok senki hasznára, legalább a magam szórakoztatására.