2014. július 16., szerda

A "könyvjelzőzés" tudománya

    Nyár van, uborkaszezon, ráérek, így hát nézelődöm. A teraszon, az utcán, a boltokban, na és a neten.  A napokban, amikor böngészőm kezdő oldala megjelent, eszembe jutott, hogy az évek során hányféleképpen "könyvjelzőztem" vagyis gyűjtöttem az engem érdeklő internetes oldalakat. A legutóbbi módszerem a Symbaloo, melyet egy kedves kolléganőmtől tanultam. Esztétikus, nekem nagyon tetszik és pikk-pakk feltölthető linkekkel. Ennek kapcsán gondoltam végig, hogy vajon az archiválások során hány bookmarks.html fájlt készítettem a Mozilla Firefoxban elmentett könyvjelzőimből. Persze nem kezdtem el keresni az összes CD-re kiírt fájlt, csak a jelenlegi állapotot vizsgáltam meg. Megnéztem, hogy hány aktív könyvjelzőzött oldalam van. Hát nagyon sok. 2010-ből is találtam a gyönyörűen rendszerezett mappáimban elmentett oldalakat. (Akkor például egyetemi tanulmányaimhoz, a szakdolgozatomhoz gyűjtöttem mindenfélét.)
    Egy teljes napomba telt, amíg átnéztem a böngészőm Könyvjelző eszköztárát. Amit érdemesnek tartottam, azt átemeltem a Symbaloo-nak egy külön erre nyitott oldalára.
    Megtanultam, hogy az azonos témájú oldalakat csoportba is lehet rendezni (egyszerű "ráhúzással"), egy csoportba 4 link fér bele. A csoportok ikonja egy kis ajándékdoboz, ebből tudható, hogy több link található az ikon alatt.
    A Symbaloo-mban már több oldalam is van, de ezt az oldalt ide beágyazom, felajánlva ezeket a linkeket további felhasználásra. Ha bárkinek kérdése van az alkalmazások  használatáról, szívesen segítek. Sok linket magam fedeztem fel, de nagyon sokat köszönhetek például a Tanárblognak; két üzemeltetőjétől, a két remek pedagógustól nagyon sokat tanultam. Ezenkívül komoly ismeretekre tettem szert az összes Facebook-on szerveződött szakmai csoportban, mint például a Virtuális Egyetem képzésein, a WEB2 és az IKT eszközök módszertana, a 21. századi pedagógus, az IKT Műhely szakmai csoportokban, de még hosszan sorolhatnám, hogy az évek során ki mindenkitől tanultam. A linkgyűjteményt elsősorban azoknak a pedagógusoknak ajánlom, akiket érdekel az IKT oktatásban való alkalmazhatósága.

2014. március 20., csütörtök

Matematika gyakorlása Quizlettel

A Quizlet egy flash alapú web kettes alkalmazás. Gyakorló kártyákat készíthetünk vele, melyeket azután többféle módon felhasználhatunk.
Regisztrálni kell a használatához, majd többféle opció közül választhatunk: az ingyenes változatot használhatjuk vagy fizethetünk érte. Az ingyenes alkalmazás is nagyon sok mindent "tud", de például a kártyákra képeket csak az alapértelmezett képek közül választhatunk, a fizetősben már saját képet is feltölthetünk.
A kártyák egyik oldalára írjuk a kérdést, a másik oldalra pedig a választ. Ha elkészültünk az összes kártyával, akkor ki kell választanunk, hogy hogyan tanuljanak vele a gyerekek. Ha a "kártya" funkciót választjuk, akkor a kérdés látszik, majd a kártya megfordításával jön elő a válasz. Ha a "tanulás" lehetőséget használjuk, akkor megjelenik a kérdés és egy beviteli mező a válasznak. Ha begépeltük a választ, azonnal le is ellenőrizhetjük. A gyerekek találatait egy pontozótáblában számolja a program. A "teszt" funkció a legbőségesebb, ott kiválaszthatjuk, hogy milyen típusú feladat készüljön a kártyákból. Például lehet feleletválasztóst játszani. A "scatter" lehetőségnél tulajdonképpen a kártyák párját kell megkeresni. Itt a játék már időre megy. A "race", verseny funkciót használva egy valódi gyorsasági versenyben vehetnek részt a gyerekek. A kártyák "elúsznak" előttük, ők pedig addig adhatják meg a helyes választ, amíg a kártyákat látják.
Egy próbálkozás elérhető itt példának.

2014. március 9., vasárnap

Szabó Lőrinc: A rádió

Mire is jó a HotPotatoes? Például keresztrejtvény készítésére. (Ez egy szabadon letölthető program. (Például innen.) Készíthetjük munkánkat teljesen önállóan, a fekete mezőket is megadva, de nem biztos, hogy mindannyian született keresztrejtvény készítők vagyunk, ezért megadott szavakból a program képes keresztrejtvényt generálni. Nem nehéz, és látványos HTML oldallá konvertálható, melyet színessé is tehetünk. Megadhatjuk, hogy a megoldásra hány perce van a kitöltőnek. Saját háttérképet is generálhatunk hozzá. A weblapként a böngészőnkben megjelenő keresztrejtvény nyomtatható is, ha offline szeretnénk használni.
Szabó Lőrinc: A rádió című versének "kulcsszavas" feldolgozásához fogom használni. Megírom majd, hogy milyen sikerrel.

Úgy fejeztem be, hogy írok még a tapasztalataimról. (Vagyis reflektálok... :-) )
Szóval ez a keresztrejtvény kicsit nehéz volt a gyerekeknek. Talán azért, mert nem nagyon töltöttek még ki keresztrejtvényt eddig, de úgy vettem észre, hogy a meghatározásokat is néhányan nehezen értették. Ettől függetlenül a játéknak mindenki örült, a végén együtt írtuk be, amit nem tudtak. Jó tapasztalat volt mindenesetre.

Szabó Lőrinc: A rádió

Keresztrejtvény

1                           
                           
2                          3 
                           
4                           
                           
5                           
                           
6                7           
                           
8                           
                           
                           
                           
    9                       
                10    11       
    12                       
                           
            13               
                           

Vízszintes

2Lóci ezt csinálta a rádióval, csavarhúzó kell hozzá.
4Lóci ezt is csinálta a rádióval, félt, hogy édesapja megharagszik.
5A történet végén Lóci megnyugodott és...
6Örömében tette ezt a kisfiú, amikor megtudta, hogy édesapja elrontotta a rádiót.
8Egyszer csak felderült az arca.
9Piszkált, más szóval.
10Ez alatt feküdt a kisfiú.
12Felnőttek, más szóval.
13Az apukáját kellene..., mondta az anyukája.

Függőleges

1Ezt tettem a rádióval, hogy megjavítsam.
3A kisfiú...lázban égett.
7Betegségtől, gyógyulástól egyformán...
9Most nem volt baj, hogy hozzányúlt a rádióhoz. Nem ...
11Ez gyötörte a kisfiút. Keserű anyag.

2014. március 4., kedd

Szövegértés PhotoPeach-csel

A PhotoPeach képszerkesztő program sokszínűségébe tartozik, hogy kvízt lehet vele készíteni. Gondoltam, az unalmas szövegértési gyakorlatokat felváltom egy egyszerű, de mégis érdekes változattal. Remélem, hogy a gyerekek is majd osztják véleményemet, és tetszeni fog nekik ez a kis alkalmazás. A tapasztalataim is hamarosan itt következnek. 

Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk on PhotoPeach

2014. február 24., hétfő

Kompetencia térkép a Pearltrees-zel

A Pearltrees alkalmazást az IKT Műhely pályázat első képzésén tanultam.
Most kompetencia ábrát készítünk a gyerekekkel Miben vagyok nagyon jó? címmel. Az alábbi ábra az alapja. Ezt még én készítettem. A gyerekek saját magukhoz rendelnek gyöngyöket, megmutatva a többieknek pozitívumaikat. A feladat nem öncélú, mert utolsó projektünk során használni fogjuk ezt. A gyerekek egymástól kérhetnek segítséget, felhasználva egymás kompetenciáit.

4b_201314 and 4b_201314 / Keindl Balázs / Kantuly Nikolett / Jeviczky Botond in (4b_201314)

Collect what you like from your Android devices thanks to the Pearltrees' app