ClassDojo

  A ClassDojo-ról, mint annyi minden másról, Tanbácsitól hallottam. Tanbácsi remek előadásokat tart konferenciákon, jelen van a Twitteren, Preziben szerkeszt tananyagot, blogot ír vagyis igazi IKT-t használó pedagógus. (Nem merem digitálisnak titulálni, hiszen egy konferencián megegyeztünk, hogy digitális pedagógus "nincs".)

  A ClassDojo, ahogy én látom, tulajdonképpen egy virtuális osztályterem, jópofa szörnyecskékkel. Közvetlen kapcsolattartásra, azonnali eszmecserére ugyan nem alkalmas, de alsó tagozaton, szöveges értékelésre azonban remek. Olvastam valahol, hogy akár gimnáziumi osztályban is javasolják kipróbálásra; szívesen megnézném, hogy annál a korosztálynál hogy működik.

  A pedagógus regisztrál, a szokásos módon kap egy visszaigazoló e-mailt a postafiókjába és máris használhatja a rendszert. Természetesen ennél az alkalmazásnál is, mint a legtöbbnél a profilunk beállításával érdemes először kezdeni. Megadhatunk magunkról sok vagy kevés adatot és választhatunk egy, a profilunkhoz legjobban illő szörnyet, aki majd minket testesít meg. Mert az egyenrangúság "kötelező", itt a pedagógus is szörnnyé változik.

Forrás: classdojo.com

  Ha a saját profilunkat már "eligazgattuk", akkor nekikezdhetünk osztályunk megalkotásának. Ha felső tagozaton tanítunk vagy alsóban több osztályban is, arra is van lehetőségünk, hogy több osztályt is létrehozzunk, csak a "Create a class" gombra kell kattintanunk. Minden tanítványunkhoz rendelhetünk egy szörnyecskét. Ez annyiban kissé nehéz folyamat, hogy 28 főnél nagyon kell figyelni, hogy 28 különböző szörnyet válasszunk ki. Arra is van lehetőség, hogy ha a bemutatáskor mégis két egyforma figuránk van, akkor az egyik gyerek választhat magának mást. Először aggódtam, hogy egyszemű, háromszemű furcsa figurák: vajon mit szólnak majd a gyerekek (és esetleg a szülők) a választásomhoz, ezért nagyon figyeltem a reakciójukat. Úgy tűnik, hogy minden kisgyereknek tetszett a saját alakja, egymásén és a sajátjukon is persze jókat nevettek, a szülőktől sem kaptam negatív visszajelzést.

   A kiválasztott jeleket kicsinyítve kinyomtattam, lamináltam őket, így névjegykártyájuk is lett a gyerekeknek. 

Ha belépünk a fiókunkba, a kezdő oldalon találunk egy kis videót, amely ugyan angolul, de nagyon látványosan igyekszik elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mire is jó nekik ez a program. Érdemes a gyerekeknek megmutatni.

  Ugyanezen az oldalon található az alkalmazás amdroidos változata, melyet mobiltelefonunkra is letölthetünk. Én nem használom, de van már olyan lelkes tanítványom, aki otthon a szüleivel a telefonjára is letöltötte az alkalmazást.

   Ha az osztály tanulóit megalkottuk, jöhet a következő lépés (legalábbis nálam ez volt a menet), az osztály beállításait adhatjuk meg. Mit és hogyan szeretnénk látni? Megjelenjen-e a negatív értékelések száma is vagy csak a pozitívoké. (Erre majd az értékeléseknél kitérek.) Vezeték- vagy keresztnevük alapján legyenek-e névsorban a gyerekek, stb.  Itt adhatjuk meg, hogy aznap ki van jelen, ki hiányzik, a hiányzó gyerekek nyilván aznap nem kapnak értékelést. Rendelkezésünkre áll egy stopper óra, melyet használhatunk feladatvégzéshez. A Random gombbal véletlenszerűen választhatunk ki egy tanítványt, akár válaszadásra, feleléshez (nem kell lapozgatni az osztálynaplót :D). Ha az egész osztálynak ugyanazt a dicséretet szeretnénk adni, arra is lehetőségünk van, de az értékelést egyesével is végezhetjük.

   Ugyanitt, az osztály szerkesztésénél adhatjuk meg értékelő mondatainkat. Ezek lehetnek pozitív vagy negatív megállapítások. 16 kis ikon áll rendelkezésünkre mind a pozitív mind a negatív oldalon, ezekhez 16 értékelő mondatot alkothatunk. Nagyjából ez elég is, én a negatív értékeléshez sokkal kevesebbet tudtam írni, mint a pozitívhoz, ide lehet, hogy kellett volna még egy pár ikon. Mielőtt az értékelést elkezdenénk, feltétlen ismertessük meg tanítványainkkal a mondatokat. Mi megbeszéltük, hogy elfogadható-e számukra, szeretnék-e ha még valami más is bekerülne a sorba. Értékelni pedig értékelhetünk feladat közben, óra végén, nap végén.

   A legjobb az egészben, hogy a gyerek is és a szülő is kap egy belépési kódot a rendszerhez, mellyel regisztrálhat és máris az osztályterem tagja. A gyerek látja a saját, a szülő pedig a gyerek aznapi értékelését. A videóban azt is láthatjuk, hogy megjegyzést is írhat mellé, de mi még ezt nem próbáltuk ki. Statisztikát készíthet az aznapi vagy heti tevékenységéről, ugyanezt mi is megtehetjük az egyes tanuló, de az egész osztály esetében is. Ha esetleg a tanuló vagy a szülő elveszti, elfelejti a belépési kódot, akkor osztályfőnökként tudjuk ezt korrigálni.

Nehéz dolga van persze azoknak a diákoknak, akiknek otthon nincs internet elérhetőségük. Ők a reggeli vagy a délutáni órákban az osztály számítógépén léphetnek be felületükre és nézhetik meg az értékelést. Persze a tanulók tudják, hogy milyen értékelést kaptak aznap, mégis szeretik látni, sőt a kördiagramot is nagyon szívesen nézegetik.

Amit a legjobban szeretnek az az, hogy belépéskor változtathatnak a szörnyük kinézetén, mindenféle jópofa átalakítást végezhetnek rajta.

Forrás: classdojo.com

Most készítek egy kérdőívet számukra a Google Drive segítségével, kíváncsi vagyok, hogy valóban motiválja-e őket ennek az alkalmazásnak a használata.

 

Portfólió

A 2013/14-es tanévben bevezetésre kerülő pedagógus életpályamodell minősítő rendszere előírja a tanári portfólió meglétét. Annak fényében, hogy augusztus végén ül össze a kormány, hogy megtárgyalja az oktatási törvény ezirányú módosításait, nehéz a kezdőmondat jogszabályi hátterét megvilágítani. Egy biztos, hogy a jelenlegi oktatási törvény 64. és 65. §-a rendelkezik erről.

Ez a két paragrafus említi ugyanis a életpályamodell "fokozatait" és a minősítő eljárás menetét. A neten rengeteget lehet erről a kérdésről olvasni, de amíg meg nem jelenik az ehhez kapcsolódó rendelet, valljuk be, teljes a bizonytalanság. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy portfóliót kell készítenünk. 

A portfólió lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek megvilágítják valakinek egy területen szerzett tudását, gyakorlottságát.[1]

De hogyan készítsük? Papír alapon vagy digitálisan? Ha digitálisan, akkor egy egyszerű Word-ben, netán PowerPoint-ban vagy esetleg a nagyon tetszetős e-portfóliós szoftverekkel? Mit tegyünk bele? Lineárisan gyűjtsük vagy kompetenciák mentén? Sok kérdés felmerül egy pedagógusban, amikor a témával foglalkozik. Jó lenne egy mindenre kiterjedő részletes leírás. Nagyon - nagyon jó és részletes Kotschy Beáta A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési folyamatában című írása, mely a TÁMOP 3.1.5 Pedagógusképzések kiemelt pályázatra íródott.[2]

forrás: www.kreativfolio.hu

Az egyetemeken már viszonylag régen megkövetelik e dokumentumgyűjtemény készítését, van, ahol kiváltják vele a szakdolgozatot is. A hallgató többnyire a képzésen szerzett tudást, az ezt bizonyító szakmai dokumentumokat  teszi bele a portfóliójába. És természetesen a reflexióit, önreflexióit. Az ELTE szakvizsgás képzésén kiderült, hogy ez utóbbi elkészítése egy külön "szakma", külön tantárgy foglalkozik vele. Teljesen érthető, hiszen ami egészen biztosan nem volt az elmúlt tanítási éveimnek az eleme, az a saját munkámra való reflektálás. Mára már az is kiderült számomra (több képzésen és a szakirodalmakat olvasgatva), hogy a tanítványainkra való reflektálást sem biztos, hogy jól végezzük. De biztató, hogy ezt is meg lehet tanulni. Az önreflektálást viszont nagyon nehezen. (Remélem, hogy a fiatal, pályakezdő kollégáknak ez már belsővé válik!) Most is emlékszem az egyetemen készített portfólióm első mondatára: "Nehezen írok magamról." Azt mégis elfogadom, hogy ez egy fontos eszköz ahhoz, hogy a pedagógiai folyamatban rálássunk magunkra, sikereinkre, netán hibáinkra, hogy folyamatosan változni, javítani, korrigálni tudjunk.

De visszatérek a portfólió készítésére. Ha papíralapú, akkor fontosnak tartom (nyilván tanítói mivoltom miatt) a külalakját. Lehet persze ez egy nagy gyűrűskönyv, de érdemes kidíszíteni. Mondjuk tanítványaink, olvasmányaink fotóiból dekupázsolhatjuk a borítót. A belsejében pedig az egyes témakörök között jó, ha szép színes elválasztókat használunk. Az elejébe tegyük a szintén frappánsan, kreatívan elkészített fedőlapot, a tartalomjegyzéket, az önéletrajzunkat (lehetőleg EuroPass-os formában). Nem árt ha készítünk egy táblázatot a pedagógus kompetenciákról, amelyben az egyes témakörökről bejelölhetjük, hogy melyik téma, mely kompetenciaterülethez tartozik. Kezdődjön egy átfogó önreflexióval, mely tulajdonképpen a bemutatkozás. (Honnan jövünk, hová tartunk?) 

A gyűjteményünk elrendezése? No ez nagy kérdés. Hiszen egy pályakezdő dönthet úgy, hogy időrendben, lineárisan szerkeszti portfólióját. Mert készül arra, hogy az elkészített óravázlatait, gyerekekről, gyerekeknek készített dokumentumait gyűjteni fogja. De egy sok éve a pályán lévő pedagógus, aki most szembesül azzal, hogy ezeket el kellett volna tennie, nehéz helyzetben van. Erről a Facebook-on közvéleménykutatást is tartottam, igen az derült ki, hogy nem nagyon őrzünk meg (legalábbis papíralapon nem) egyik évről a másikra dokumentumokat. Néhány éve már elterjedt, hogy a számítógépen készítjük anyagainkat, de ezek kinyomtatása, legalábbis kétséges. Tehát a hosszú évek óta tanítóknak a kompetenciák mentén való iratrendezést ajánlom. Néhány nagyon jó dokumentum elhelyezése, mely tükrözi, hogy kompetensek vagyunk abban, amit csinálunk és az ezekre készített reflexióink vonzóvá tehetik gyűjteményünket. Ha mindent csatoltunk a Záróértékeléssel fejezzük be alkotásunkat. Természetesen munkánkat sosem tudjuk igazán lezárni, hiszen amíg a pályán vagyunk, addig keletkeznek anyagaink, melyeket érdemes csatolni, így a Záróértékelést majd mindig bővítenünk kell.

forrás: www.kreativfolio.hu

Sok minden szól amellett, hogy digitális portfóliót készítsünk. Az első az, hogy ha rendelkezni akarunk a 21. századi készségekkel, képességekkel, akkor ez alapkövetelmény. Másodsorban olvastam az EMMI által a Kormány elé terjesztett rendelettervezet szövegét egy blogon, melyben arról írnak, hogy a szakvizsgázott pedagógusok szeptemberben kérhetik ideiglenes felvételüket a Pedagógus II. kategóriába. Nekik portfóliójukat egy megadott felületre kell majd feltölteniük. Túlságosan nehéznek találom a papíralapút először beszkennelni, majd azután feltölteni egy felületre. Főleg, ha nem képként szeretnénk dokumentációnkat kezelni.[3]

Ha digitális (elektronikus), akkor milyen legyen. Lehet Word alapú, ahogy már írtam. Ekkor írhatunk a papír alapon meglévő dokumentumainkról, beválásukról, hibáikról reflexiót, de ebbe nehézkes beleszerkeszteni a szkennelt változatot. (De lehetséges.) Egybeszerkeszthetjük az eleve számítógépen készült anyagainkat. Egy kicsit látványosabban megtehetjük ugyanezt a PPt-vel is. Kérdés, hogy a PPt műfaja megengedi-e a bő lére eresztett reflexiókat? 

Nem titkolom elfogultságomat az e-portfólióval kapcsolatban. És ha e-portfólió, akkor Mahara. Ingyenes, bárki számára hozzáférhető, regisztrációhoz kötött lehetőség. Olyan, mintha weblapot készítenénk vele. Könnyű használni, találunk néhány egyetemi oldalon leírást is hozzá, ha a Google-be beütjük a "Mahara használata" keresőkifejezést, 255 ezer találatot kapunk. (Az elsők között igen jó tutorialokat is.)

 

forrás: mahara.org

 Úgy gondoltam, hogy esetleg segítség lehet blogom olvasóinak (remélem, hogy nem találják szerénytelennek), ha saját készítésű oldalamat megosztom itt. Blogom fejlécében, oldalaim közül, ha bárki a Portfólió fülre kattint, oda érkezik, amit most éppen "gyártok". Nem kis munka, folyamatosan próbálom frissíteni, "ápolgatni", és a Tanári portfólió oldalon még édeskevés anyag van fenn, de nekem örömet okoz ennek szerkesztgetése. Hogy azután hogy fogom ezt bárhova is feltölteni, ha szükségem lesz rá, az még a jövő zenéje. :-) Az Egyetemi portfólió oldalon pedig megtalálhatók azok a dokumentumok, melyek az egyetemi teljes anyagot tartalmazzák és ennek a végén bőséges bibliográfiát is talál az olvasó.

forrás: www.kreativfolio.hu

Végül arról írnék, hogy a próbaminősítésen, mely május tájékán zajlott néhány iskolában, mit vártak el a portfóliótól.

A portfóliót elektronikusan kellett benyújtani, ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy egy Word dokumentumban készült, a beszkennelhető mellékletek csatolásra kerültek. A feltételek között szereplő óravázlatokat akkor, a portfólióba készítette el a kolléga, akitől információim származnak. (A kérdés fennáll: tükrözi-e ez a tanár szakmai fejlődését?) A "szaktanácsadó" (?) a végzettségeket nézte, azt, hogy a leírt pedagógiai hitvallás koherens volt-e a bemutató órákon látottakkal, és néhány a reflexiókban leírt dologra kérdezett rá. A felület, ahova fel kellett tölteni, meg volt adva és egy kötetlen megbeszélés során kellett a gyűjteményt "megvédeni".
Azóta már megjelent az életpálya modellről  szóló rendelet, és a "piacot" is elárasztották a portfóliókról szóló írások, előadások. Vagyis bőven van lehetőségünk tájékozódni. 
És elérkezett 2014. márciusa. Amikor is már nem vagyok olyan biztos abban, hogy helytálló, amit feljebb leírtam. Az OH által kiadott 163 oldalas tájékoztató világossá tette, hogy a Mahara már egyáltalán nem állja meg a helyét. Az is világossá vált, hogy a "gyűjtögetett" dokumentumaim nagy része csak a szabadon feltölthető dokumentumok közé fér be. (Ennek helyességét erősen megkérdőjelezem.) Az is látható, hogy az e-portfóliónak nevezett minisztériumi "találmány" PDF fájlok gyűjteménye, kicsi tárhely foglalással. Az Europass-os önéletrajzot egyáltalán nem lehet feltölteni, cserébe azonban rengeteg adatunkat átemeli a KIR rendszerből. Véleményem szerint a szakmai életutunkat is csak akkor tükrözi portfóliónk, ha azt egy PDF dokumentumban megírjuk. Vagyis az e-portfólió egy megírandó dolgozattá értékelődött le. A szép, papíralapú gyűjteménynek meg ma már egyáltalán nincs relevanciája. 

---

[1]Kotschy Beáta: A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési folyamatában 2012.

http://www.oktatas.hu/kozneveles/projektek/tamop_315_pedkepzes_fejl/projekhirek/tamop315_kotschy_beata_portfolio/ [letöltve: 2013.július 27.] 

[2]Hollósi Hajnalka Zsuzsanna – Szabó Antal: Tanári portfólió   

http://www.nyf.hu/pkk/sites/www.nyf.hu.pkk/files/tanarkepzo_anyagok/tanari_mesterkepzes/osszef_szakm_gyak/06_tanari_portfolio.pdf [letöltve:2013.július 25.] 

[3]http://atlatszooktatas.blog.hu/2013/0/16/itt_a_pedagogus_eletpalya_rendeletet_es_kozneveles_torveny_modositasa [letöltve: 2013. július 31.]

Projektek és digitális technológiák az oktatásban

Az Intel®Teach Essential képzésről

Az Intel®Teach Essential képzést az Educatio Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Osztálya hirdette meg 2012 novemberében. A cél az volt, hogy a résztvevők megismerjék az IKT-val támogatott oktatási projektek kidolgozásának és megvalósításának menetét.

Látható, hogy ez egy régi történet, valahogy a mappáim között kallódott, de most, hogy újra zajlanak a képzések, úgy gondoltam megosztom a tapasztalataimat.

Mielőtt a bemutatnám a tanfolyamot, először az Intelről egy keveset. Az Intel, mint igazi informatikai nagyvállalat, a mikroprocesszorairól híres, de hivatalos európai honlapját megtekintve, látható, hogy nem csak „alkatrészek” gyártásával foglalkozik. Fő profiljába beletartozik a kutatás és innováció, az oktatás és a „public policy” vagyis a politika is egy kicsit. Ha kalandozunk honlapjukon és az oktatás fülre kattintunk, azonnal látjuk, hogy a pedagógusok képzése egyik profiljuk. Innen a név, mely „márkajelzés” is egyben: Intel®Teach. Kitűzött céljuk, hogy a pedagógus hatékonyabban tanítson, szakmailag fejlődjön és megtanulja az innovatív technikákat használni pályafutása során. (A cég Európában már 1,3 millió tanár képzésében vett részt.)[i]

Visszatérve a magyarországi képzésre, a tartalma mellett nagyon vonzó volt, hogy az 50 óra ingyenes. A költségeket az eTwinning Magyarországi Szolgáltatópontja állta. (Az eTwinning az oktatásban megvalósuló, iskolák közötti nemzetközi projektjeiről ismert.) És talán éppen ezért a követelmények szigorúak voltak. Az 50 óra 5 %-át lehetett hiányozni, de az igazi elvárás az volt, hogy minden résztvevő a teljes képzés során jelen legyen. Cserébe egy remek, adaptált programmal ismerkedtem meg és az 50 óra során, professzionális módon elkészíthettem saját projektemet. Aki részt vett az oktatáson, az bizton állíthatja, hogy olyan alapkészségek és segédanyag birtokába jutott, mellyel színvonalasabbá, érdekesebbé teheti mindennapi munkáját a 21. századi készségek, képességek segítségével.

A 4 napban mindenki elkészíthette (ki első, ki sokadik) saját projektjét, alakíthatta, bővíthette, professzionálissá tehette. Természetesen nem akarom eltitkolni, hogy ez sok befektetett munkával járt.

forrás: egyszervolt.hu

Az első nap első fele a bemutatkozással telt. Már ezen az egyszerű programon is egy újabb, a „digitális tolltartóba való eszközzel” ismerkedtem meg. Ez a TeamUp, mely csoportok alkotására, témák elosztására kiváló program. Érdemes kipróbálni osztálytermi környezetben is, miután magyar nyelvű változata is van, használata igazán egyszerű.[ii]

A képző cég egy Pendrive-val ajándékozott meg minket, melyen a teljes tananyag megtalálható. Bátran mondhatom, hogy ilyen részletesen kidolgozott, nagy mennyiségű segédletet, „mankót” és jó gyakorlatot tartalmazó oktatási anyaggal már régen találkoztam. Maga a szöveg is digitális formátumban, telepítve jelent meg gépemen, beleírhattam, kiemelhettem részeket a szövegben, jegyzeteket csatolhattam az anyaghoz és ezeket a változtatásokat el is menthettem. Így egy idő után a központi jegyzet már egyénre szabott, saját jegyzetté vált. Az Intel digitális kézikönyvnek nevezi segédletét.

A tartalomban sokszor találtam hivatkozást az Intel® Help Guide-jára, ami bizonyos feladatokat lépésről lépésre elmagyarázott. Ez a teljes kézikönyvre jellemző egyébként: ha elakadnék egy oktatási segédlet megtervezésében. melyet projektemhez akarok használni, azonnal találok egyet a „könyvben”, melyet kedvem szerint átalakíthatok vagy egy az egyben felhasználhatok.

A kézikönyv elején olvashatjuk az Intel vezérigazgatójának gondolatait is: „Az elkötelezett pedagógusok fejlesztik a fiatalok innovációs képességeit – ezzel felkészítik őket egy olyan világba való belépésre, ahol a technológia ismerete a sikerük záloga lehet. Az Intel számára a tanítás ugyanúgy szenvedély, ahogy Önnek is, hiszen tudjuk, hogy ez az alapja az újításoknak és a lehetőségeknek. Éppen ezért az Intel nevében szeretnék köszönetet mondani, amiért részt vesz ezen a tanfolyamon.”

Maga a tananyag 8 modulból áll: Projektalapú tanítás, Saját projekt tervezése, Kapcsolatok létesítése, A projekt tanulási eredményeit bemutató produktumok, A tanulói projektek értékelés, A tanulói siker tervezése, A technológia mint segédeszköz, A projektportfóliók bemutatása. Minden modul jelentős számú feladatot tartalmaz.

Számomra a két legnehezebb, de egyben a legjobb készségfejlesztő rész az a Tanulói projektek értékelése és a Tanulói siker tervezése volt.

A két modul feldolgozása során kaptam észbe, az általam használt értékelő módszerek és eszközök tárháza igen csak kicsi, és elgondolkodtam, hogy vajon módszertanilag megalapozottak-e ezek az eszközök. Amikor túl voltam a „csodálkozáson”, örültem, hogy ennyi féle értékelő segédeszközt kaptam a kezembe. Nagy segítség a Kézikönyvben az Eszközök menü alatt található Értékelés rész, mely 27 pontban ad támogatást egy saját projekten belüli értékelés megtervezéséhez, lebonyolításhoz. Ehhez társul még a már kidolgozott és megvalósult projektek tárháza, melyben komoly mennyiségű mintát, „jó gyakorlatot” találtam.

Az Értékelő modul másik nagy erénye, hogy számtalan tanulói önértékelő segédletet tartalmaz. Vélhetően a pedagógusok munkájuk során ezeket az eszközöket használják legkevésbé, pedig ezek egyfelől megkönnyítik a tanár munkáját, másfelől segítik a tanulót helyes önértékelésének kialakításában.

A Tanulói siker tervezése modul során pedig a résztvevőknek kellett létrehozni egy tanulói produktumot, melyet „sikerkritériumok” segítségével értékelni is kellett. Nehéz volt belehelyezkedni egyszerre mindkét oldal szerepébe. Remek alkotások születtek: PowerPoint bemutatók a sportról, Einsteinről, kiadványok a karácsonyról és természetesen blogok (pl.: meseblog).

A képzés végére a gyakorlat mellett a projektportfólió is elkészült, mely tartalmazta minden résztvevő gondosan tervezett, kidolgozott és leírt projektjét, a hozzá használható segédeszközöket, az értékeléseket, önértékeléseket.

Az utolsó 3 órában megismerhettük egymás munkáit, egy PowerPointos „börzén”. Így valósult meg az egymástól való tanulás folyamata is.

forrás: nepek-mesei.eu

Az Intel és az általa kidolgozott tananyag „szlogenje” a 21. századi képességek, végig jelen volt a képzés során. A résztvevők internetes közösséget alkottak, a csoportban kommunikáltak, mikroblogokat írtak munkájukról, melyekben értékeltek, önértékeltek, segítséget kértek. Szavazásokon vettünk részt a képzéshez kapcsolódó fontos kérdésekben. Állandóan jelen volt az oktatás során a csoportmunka, közös dokumentumok születtek a Google Drive segítségével, pl. A digitális tolltartóba betehető digitális eszközök gyűjteménye címmel.

1-1 nap végén üzenőfalon osztottuk meg egymással legfontosabb gondolatainkat, az alkalmazást ajánlom mindenki figyelmébe![iii]

A képzés elején még bátortalan pedagógusok is az utolsó napon feltöltődve, optimistán és egy kész projekt birtokában térhettek haza, valószínű, hogy ők már gyakrabban alkalmazzák a megtanult módszereket, színesítve ezzel saját és diákjaik életét.

Ajánlom mindenkinek a képzést! A szervezők az eTwinning Magyarország oldalán, hírleveleiben és a Sulinet oldalain hirdetik meg az időpontokat.[iv]

---

[i] http://www.intel.com/content/www/eu/en/corporate-responsibility/education.html

[ii] http://teamup.aalto.fi/?lang=hu-HU

[iii] https://linoit.com/session/login

Felhasznált irodalom: Az Intel®Teach Essential tanfolyam Kézikönyve

[iv] http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/etwinning

Gondolatok a tanítás – tanulásról 1.

Ennek a blognak a megírására Fóti Péter Tanítás és tanulás című cikke ösztönzött, mely a Tani-tani 2005/2006/3 .számának 28-37.oldalán olvasható. A dátum beszédes, a cikk elég régen íródott, de már meg sem lepődtem, hogy tartalma még ma is aktualitásokat tartalmaz. (Bár ne így lenne.)

Másfelől a mai napon éreztem először azt, hogy még egy ilyen tanulmány elolvasása, és…

Evvel csak azt akarom mondani, hogy szakvizsgás képzésem 2 éve alatt, az ott elolvasott szakirodalmakban, az órákon elhangzott tananyagokban és az általam azóta elolvasott egyéb cikkekben talán túl sokszor jelent meg a jelenlegi (akkori, régi :-)) iskolarendszer kritikája. Ezekkel még az elején többnyire egyet is értettem, néha kritika nélkül, hiszen egy gyakorló pedagógus érzi, hogy „valami gond van” az oktatásban és úgy gondolja (feltételezem, hogy igaz is), hogy akik „tanítják, azok tudják is”, hogy mi a gond. És ezzel nincs is semmi baj. Inkább csak azzal, hogy ezekhez a jól megírt tanulmányokhoz nem nagyon társul gyakorlati útmutató, hogy hogyan is lehet jobban. Valamint, hogy a „régimódi tanítási stílusú” pedagógus kép kritizálása mellé nem társul semmiféle kutatás, amely azt bizonyítja, hogy ezeknek a pedagógusoknak a  munkája eleve kudarcos. (Természetesen sok tanulmány tényként közli ezt, de alátámasztását még nem nagyon láttam.) Persze én is érzem, hogy „nem mehet ez így tovább”, de vajon azon az áron működik-e majd az új, hogy a „hagyományost” egyszerűen „kiirtjuk” és hirtelen mindenkinek modernné kell válnia. (Nem akarok nagyon előre szaladni: de a „modernné válás” szerintem egyik lehetséges módja, hogy a tanárképzésben a fiatal pedagógusokat, a megfelelő eszközökkel, modern gondolkodású és nyitott tanárokká képzik.)

Azt is megjegyzem, hogy lehet, hogy nálam már későn esett le a tantusz, ennek a gondolatsornak a megírása már egyáltalán nem időszerű, mert érzésem szerint az oktatás éppen nem a modernitás felé halad.

Fóti Péter cikke érdekes dolgokat feszeget:

A summerhilli iskola kísérlet eleve érdekes, érdemes tájékozódni róla minden pedagógusnak. Mégis számomra abszolút utópisztikus a „kérésen alapuló” oktatás képe. Még akkor is, ha én is úgy gondolom, hogy az iskolába lépő gyerekek 60%-a az első félév végére elveszíti kezdeti tanulási motivációját. Mégsem gondolnám, gyakorlatomból kiindulva, hogy ezen segíthetne az, hogy ha a gyerekek kérhetnék, hogy tanulhassanak.

Én abszolút tanító szemmel gondolkodom. Először is a gyerekeknek tudniuk kellene, hogy mit kérjenek. Tudniuk kellene, hogy mit akarnak tanulni. Míg csecsemő és óvodás korban ez szinte egyértelmű: mászni, ülni, állni, szocializálódni, játszani, rajzolni, addig a szellemi táplálék megszerzése idejében ez már nem biztos, hogy az. És most nem a nyelvtani szabályokra gondolok. Tételezzük fel, hogy azon az állásponton vagyok (és ezen vagyok :-)), hogy az alsó tagozaton a gyereket olvasni, írni, számolni kell megtanítani úgy, hogy majd alapozhasson a későbbiekben ezekre a képességeire. De ha egy gyerek még nem akar megtanulni olvasni? Elvan anélkül is jól? Tudja-e az „iskolarendszerben”, hogy őneki azt kérnie kell? Még eléggé liberális gondolkodásomat is megviseli az az elképzelés, hogy majd mindenki akkor tanul meg olvasni, amikor arra igénye van. (Szerintem azért Mária Terézia is érzékelte azt, hogy ez így nem jól van…)

Summa summárum, úgy gondolom, hogy a „kicsiknek” muszáj „kötelező dolgokat” tanítani, legfeljebb a „Hogyan”-ban tudom elképzelni a kínálat megjelenését.

2.b

Gondolataim cikáznak, de talán világosak valamennyire. A summerhilli és a Sudbury-Valley iskola igazi jó kísérletek, de a teljes közoktatásban szerintem nincs létjogosultságuk.

Fóti Péter a tanulásról felállított hármas rendszerével egyet tudok érteni. (Bár avval nem, hogy a külső motivációra épülő tanulás káros! Mindenesetre, az, hogy csak ez legyen jelen tanításunk során, nagyon is kerülendő.) Idilli helyzet az, amikor egy osztályban úgy jönnek össze a gyerekek, hogy az első két kategóriába beilleszthetők: tehát képesek egyedül is tanulni és képesek segítséget kérni mástól. (Nem feltétlen csak diáktól, de a tanártól is.) 

1.Egyéni tanulás	2.A tanuló segítséget kér egy másik gyerektől, felnőttől, vagy tanártól. (asked for help)	3.A tanuló nem kér segítséget, de mégis tanítják (unasked for help)
Belső motiváció	Belső motiváció	Külső motiváció

A belső motiváció nagy áldás és nagy szó. És sajnos (bár abszolút gyerekpárti vagyok), éppen ez az, ami a gyerekek egy részéből hiányzik. Az okokon mindenképpen érdemes elgondolkodni. Ezt érdemes lenne kutatni (bár tudom, hogy néhány embernek erre kész válasza van). A kutatás végén nem ártana jó megoldásokat találni a „hiány pótlására”. (Értem, hogy a szerző az általa leírt iskolamodellt lehetséges megoldásnak tartja, de talán más megoldásokon is lehet gondolkodni.)

Mióta tanulmányaim során rengeteg emberrel kapcsolatba kerültem, látom, hogy mennyi jó gyakorlat működik a jelenlegi iskolarendszeren belül is. Digitális oktatás, projektek, egymástól tanulás, sorolhatnám.

Sajnos ezek hosszú évek óta csak kísérletek, de nem általánosan elterjedt módszerek. Nem is nagyon forognak „közszájon”, bár a mostanában gyakran megrendezett konferenciákon sok ilyet látni.

nyirlugos.sulinet.hu

Itt kelnék azonban a hagyományosan tanító kollégáim védelmére. Azokéra, akik igazi tanáregyéniségek. Lehet, hogy már nem akarnak „digitális pedagógussá” válni, de ők még a legmotiválatlanabb gyereknél is elérik személyiségükkel, hogy legalább gondolkodjon a „tanulás hasznán”. (A gyerek, akinek se felszerelése, se házi feladata, mégis egy matematika órán kölcsönkéri a körzőt tanárától, és mert érdekli a téma, és „lenyűgözte” a tanár, otthon készül az órákra. Lelkesen szerkeszt a körzővel és még emlékszik is az előző óra anyagára.) A zárójeles történet persze azt igazolhatná, hogy a gyerek „tudja, hogy neki mi a jó” és éppen akkor érett meg arra, hogy a matematikai szerkesztéseket megtanulja. Annyiban igaz ez, hogy a belső motivációval nem rendelkező gyerekeket is bizonyos tanár egyéniségek, bizonyos „szerencsés csillagzat alatt” el tudják varázsolni.

És az intézményesített oktatás kapcsán valahol itt van az igazság: Hol vannak a „tanáregyéniségek”? Úgy gondolom, hogy a szerző által említett demokratikus iskolakísérletekben is ilyen tanárok vesznek részt. Azok, akik nyitottak diákjaikra, akik segítőként (közkedvelt szó mostanában: facilitátorként) képesek működni, élni, akik törődnek a tanulók igényeivel.

A jelenlegi intézményesített oktatásban valóban pocsék és elviselhetetlen, hogy „erőszakkal”: osztályzással, fegyelmezéssel, büntetéssel próbáljuk megtanítani a diákokat arra, amit előírnak nekünk, és amire esetleg a diáknak soha nem lesz szüksége. És a jó tanárok is néha ezt teszik (bár sokszor próbálnak kitörni ebből a gyakorlatból), mert a politika, az egyetemek, a szülők…elvárják, hogy így legyen.

Mit tegyünk? Mi a megoldás? Nem tudom. Nincs recept. Csak néhány elgondolásom van:

A szülői ház tartsa fontosnak, hogy a gyerek „művelt és tanult” legyen. Segítse a gyereket a nehéz úton azzal is, hogy igenis elvárásokat fogalmaz meg.

A pedagógus figyeljen a gyerekre, tudja, hogy milyen előképzettséggel rendelkezik, hogy milyen hiányosságai vannak, hol igényel segítséget. Próbálja változatossá és érdekessé tenni az iskolai környezetet, a tananyagot, az elsajátítás módját. És ha már egyszer számonkérés: az arra koncentráljon, hogy mit sikerült a gyereknek megtanulni és ne arra, hogy mit nem. Legyen segítője a gyereknek a tanuláson kívüli gondok megoldásában is, ha a gyerek igényli. Segítse a szülőket. Legyen a pedagógus „saját maga”. (Nem szeretem a hiteles szót.)

Tudom, hogy csupa közhelyeket írtam az utolsó két bekezdésben, de ahhoz képest, hogy közhelyek, kevésszer valósulnak meg, vagyis tettekben cseppet sem elcsépeltek. (Sajnos.)