Tanítok blogom azért született, hogy mindennapi munkámról, a TANÍTÁSRÓL, a gyerekekről írjak, és egyáltalán nem szándékozom politizálni. Mégis, miután a legtöbb pedagógusnak más dolga is van az iskolában, nem csak a tanítás, és ez a szegmensünk (is) igen nagy változásokon megy keresztül, néhány dolog mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Talán, ha kiírom magamból, segít! Reménykedem, hogy ezen az oldalon nem sok bejegyzésem lesz!
Például a fociról
Talán arról nem is illenék...főleg, ha elfogadom az előítéleteket.
Emlékszem, lehettem vagy 4 éves, a Rákóczi úton, a harmadik emeleten az ablakokon takarók, a nagyszobában egy tv, körülötte a család és talán a szomszédok is. Meccset néztünk. Nem emlékszem ki játszott kivel, csak arra, hogy jó érzés volt. Olyan közösségi. Együtt szurkoltak a felnőttek, ha gól esett, kiabáltak. Biztosan tudom, hogy abban az időben az egész városban, sok lakásban ugyanez volt, és szerintem "külső helyszínen" is sokan drukkoltak éppen. Egy-egy focimeccs közösségi esemény volt, simán, csak úgy, ideológia nélkül (vagy csak én voltam gyerek, hogy "értsem").
Édesapám Vasas drukker volt akkoriban. Felcseperedtem, én a Fradinak szurkoltam. Tehát mondhatom, világéletemben szerettem a focit. Azután egy időben a magyar focit nem. Kb. innentől vált karrierré focistának lenni, magyar focistának lenni. És sajnos csak karrier volt. A harmadosztályú focista fizetés nagyjából eltartott egy családot. (Én így láttam.) És nem kellett meggebedni érte. Lehetett csak úgy rugdosni a labdát. És megjelent a B közép vagy lehet nem ők, de az agresszív, rasszista rajongótábor. Na ez igazán taszított.
Azért a VB-k és Európa bajnokságok megmaradtak kedvtelésnek a magyarok nélkül is. Szinte minden meccset láttam, 1982 óta biztosan. Amikor az építőtáborban a helyes fiú átesett a lábamon, vigyorogva bemutatkoztam: "Éder vagyok", "én meg a Zico" mondta ő. (Tisztelegve ezzel a braziloknak.) 1982 óta kitartóan szurkolok a hollandoknak. (Annyira, hogy az idei EB kezdetén elgondolkodtam, hogy kinek fogok drukkolni, hiszen a hollandok nem jutottak ki.)
Voltak rossz évek, unalmas meccsek, agresszív szurkolók, futballhuligánok. (Az utóbbiak maradtak sajna, talán azért, mert nem érdeke az illetékeseknek, hogy megfékezzék őket.)
Az idei EB is kiemelt helyen van nálam. A magyarok miatt is. Eddig nem csalódtam, kevés gyenge meccs, jó színvonalú játék, no és a magyar csapat felemelkedése. Írtam róla a Facebook oldalamon is többször. Persze már hazajöttek, de le a kalappal előttük! Remélem egyenes út vezet az igazi felemelkedésig. Dárdai szimpatikus, Stork jó vezetőnek tűnik (női szemmel nézve is), hát hajrá fiúk!
Egy biztos a hosszú évek alatt soha nem éreztem azt, hogy a focit az aktuálpolitika alá rendelték volna. Jó volna, ha ezt most se tenné senki! Jó volna, ha "csak" egy jó sport, játék maradhatna! Jó volna, ha az együtt szurkoló tömeg összetartásának mikéntjét nem elemezgetné senki aktuálpolitikai indíttatásból! Jó volna, ha a normális tömeg kivetné az oda nem valókat! A foci mindig is vonzotta a tömegeket, a foci mindig is fontos volt a magyarok életében, a foci mindig is kiemelt sport volt.
És végül, de nem utolsó sorban: vannak dolgok, amik nem hasonlíthatók össze. Semmilyen körülmények között. A gólöröm, a győzelem kiváltotta eufória nem vethető össze az ország állapotával, az uralkodó kormány minőségével, az egészségügy és az oktatás helyzetével. Ez biztos. Szerintem.
Életpályáról, minősítésről, tanfelügyeletről, önértékelésről - szubjektíven (a folyamat szereplőjeként)
Szemenszedett bölcsességeim című bejegyzésemet már igen régen írtam, és mennyire szomorú, hogy még mindig aktuális és egyre inkább az. Pedig amikor Miniszter úr az elnyert pedagógus díj átadásakor azt mondta, hogy "a szülők meg kell, hogy értsék, hogy ők nem megrendelői az oktatásnak", egészen szimpatikussá vált.
No de most nem azért írok, hogy személyeskedjek! (Persze tudnék arról is írni, hogy szerintem egy iskola szülőjeként hogyan illenék viselkedni, de erről nem fogok, mert alapvetően jól megvagyok a szülőkkel.)
Az apropó, ami miatt mégis említem őket, hogy szerepük lesz/van a címben szereplő folyamatban. És csak reménykedhetünk, hogy kellő önmérséklettel, megértéssel, igazságosan végzik el majd a rájuk kirótt feladatot. (Más kérdés, hogy véleményüket egy adatbázisban, a neten, örökre tárolni kifejezetten jogsértő.)
És akkor lássuk a címben említett folyamatot testközelből:
Egy kolléga korrekt, szakmai minősítését, úgy, hogy közben étkezni sem étkeznek (ételt el se fogadhatnak el az intézményben) kb. 7 óra alatt tudják lebonyolítani a szakértők. Nálunk ugyanazon a napon 1 bizottsággal 2 kolléga minősítése zajlik majd.
A minősítésen átesett kollégákat néhány hét múlva meglátogatja a tanfelügyelet. Miután a tanfelügyeletet ugyanazok a szakértők végzik, mint a minősítést, még az is lehet, hogy a kolléga ismét találkozhat a minősítését végző két szakértővel. Néhány héten belül. Közel azonos vagy még több adminisztrációval. A magasabb rendű folyamatot (hiszen a minősítés átsorolással jár) követi egy alacsonyabb rendű (a tanfelügyelet), ahol majd a szakértők a kolléga fejlesztendő területeit határozzák meg azok után, hogy már minősítették.
Ugyanezen tanfelügyelet során 15 szülő, 10 kolléga és ha középiskolában tanít, 10 diák mondja majd el a kolléga fejlesztendő területeit vagy - szabadon választott - minősíti a kollégát, azok után, hogy egy - két héttel előtte már átesett a hivatalos minősítő eljáráson és hamarosan (szigorúan a törvény szerint persze) magasabb fizetési fokozatba lép.
Ezeket a folyamatokat megelőzi (jobb esetben) vagy követi (rosszabban) a belső önértékelés, ami gyakorlatilag ugyanaz a folyamat, mint a tanfelügyelet, hasonló mennyiségű dokumentációval, de ezt a munkát olyan pedagógusok végzik vagy olyanok is vagy többnyire olyanok, akik nem szakértők, tehát nem végeztek ilyen típusú tanfolyamot. Őket "legalább" nem zsarolja senki, ki van adva a feladat és kész.
És következnek a vezetők, akik ha szakértők, ha nem, ha mesterek, ha nem a minősítés folyamatában intézményi delegáltak (ami érthető), az önértékelésben (nem tudom, hogy mondják szakszerűen) egy - egy bizottság "fejei", miközben zajlik velük tanárként a pedagógus önértékelés, vezetőként az intézményi önértékelés, tanárként a tanfelügyelet, vezetőként az intézményi ellenőrzés, aközben felügyelik, hogy az intézményükben a kollégák önértékelése törvényesen zajlik-e. Készítik e sokféle folyamat sokféle dokumentációját. Ezek tények, hiszen magam is részt veszek a folyamatokban. Így! Tovább is van, mondjam még?
Nem kizárt, hogy lesz még folytatás! (Bár ne lenne!)
2016. január 13.
Még ide írok, jó? :)
Kicsit rendezetlen lesz, ha jól érzékelem, de ahogy zajlanak az események a "nagyvilágban" és ahogy eszembe jutnak dolgok, úgy kerülnek ide gondolataim.
Most ott tartunk, hogy "óriási engedmény", hogy a tanfelügyeletet és az önértékelést (?) csak 5 évente kell "megcsinálnunk". De ha 5 évente a mostani eljárásrenddel, akkor legfeljebb csak ritkábban köszönt ránk a teljes őrület.
Szóval tanfelügyelet. Próbáljuk az eljárásrendet törvényesen végigcsinálni. (Amúgy rendszeresen keverem az önértékelés eljárásrendjével...hol van szülői kérdőív, és tanulói, és tanári???) Már megnyílt az én felületem is, mert hozzám jönnek tanfelügyelni április elején. Itt egyelőre csak portfóliót tölthetnék fel, de remélem azt nem várják már el tőlem (minősítésem már nem lesz, a tanfelügyelethez pedig nem kell)!
Szóval csak találgatunk és halljuk a híreket. Hogyan is fog történni a szülői kérdőív kitöltése a szülők, a tanulói a tanulók és - intézményvezető esetében- a kollégáktól kért a kollégák által? Ki küldi ki a kérdőíveket? Állítólag a sajátomat én fogom. Vagy megadhatok pár szülői e-mail címet valahol, egy valamilyen felületen. Ez igen csak kérdéses. (Amúgy a válasz biztosan benne van az "ezeroldalas" Tanfelügyeleti kézikönyvben.) A gyakorlatban, ahogy hallom úgy történik, hogy én küldöm ki a kérdőívet a szülőknek. Vagyis én dugom hurokba önként a saját fejem, nyakam. De ha így van, választhatok szülőt. Őt/Őket fel kell kérnem, hogy "jól végezzék el a feladatukat", vagyis egészen biztosan töltsék ki a kérdőívet. Életszerű ez????
Mérésmetodikailag, kutatásmetodikailag mennyire objektív ez az eljárás. Bár rám nézve, lehet, hogy jó, hiszen a barátságos szülőket választhatom.
Másik út: más küldi ki a kérdőívet, de én szolgáltatom az e-mail címeket. Még mindig adhatok barátságos e-mail címeket, de plusz munkával jár, hiszen ebben az esetben először engedélyt kell kérnem a szülőktől, hogy átadhassam harmadik félnek a címüket és ismét meg kell kérnem őket, hogy gondosan töltsék ki a kérdőívet. Apropó, ha nem töltik ki, rám milyen sors vár?
Harmadik út az e-napló. Már ha ismeri azt a funkciót, hogy üzenetküldés a szülőknek, tanulóknak. Na ezt már elvégezheti egy e-naplóhoz értő, "semleges" személy az iskolában. Így minden, velem kapcsolatban álló szülő kitöltheti a kérdőívet, már ha kitölti. Vagy az üzenet kísérőszövegében erősen ráhatunk? És ha 26-ból csak 10 tölti ki???
Ahol pedig nincs e-napló: szülői értekezleten töltetjük? Megint csak magunkat ajánljuk fel önként és dalolva a vesztőhelyre. Kiküldjük, és szépen visszakérjük? De akkor meg ki viszi fel a "felületre" objektíven, valósághűen? Melyik kolléga lesz ezzel leterhelve? Mennyi ideje lesz erre?
Hát...? Az elméletben kitalált dolgok a valóságban önálló életet kezdenek élni.
És akkor itt van még az is: Mi van, ha minden szülő utál engem? Kiderül, hogy csak csupa negatívumot ikszelnek be azon a kérdőíven. Kijön a tanfelügyelő, vajon milyen fejlesztendő területet fog megállapítani? És az ártatlanság vélelme? Mindezt pedig egy "felületen" fogják tárolni "életem", de legalábbis "pályám" végéig. Vagy itt vége lesz a pályámnak? (Remélem az életemnek nem!)
Ugye kedves Szülők, jóban vagyunk???!
2016. január 24.
Szemenszedett bölcsességeim
Olyannyira és olyan régóta cikáznak a levegőben a "minősítések", innen - onnan, több oldalról is, hogy lassan (de nagyon lassan) már engem is gondolkodásra késztetnek. Kapok (olvasok) véleményt feljebbvalóimtól, különböző társadalmi csoportoktól, a szülői egyesületektől és saját kollégáimtól. Persze nem face-to-face, Tar Mariannak címezve személyesen, de a "röpködő" véleményáradatban úgy érzem, hogy egy-egy kinyilatkoztatás engem is eltalál. Néha még lelkiismeretfurdalást is képes vagyok érezni, pedig már igen rég óta (talán azóta, mióta kitalálták, hogy az oktatásban is legyen minőségbiztosítás) megvan a magam kialakult és (eléggé el nem ítélhető módon) sommás véleménye. (Ezzel aztán rokon lélek vagyok a fentebb említett csoportokkal. Talán annyi különbség mégis van, hogy sommás véleményemet ritkán "röpködtetem" a nagy nyilvánosság felé.)
Szóval szerintem a legnagyobb baj az oktatásban az, hogy "elveszett" a pedagógusok iránti bizalom. És most itt nem az fog következni, hogy a pedagógusokat fogom "minősíteni", miszerint "jó páran vannak a pályán, akik ezt sajnos kivívták nekünk". Azon a véleményen vagyok, hogy ezt a folyamatot elősegítették az oktatás irányítói azzal, hogy annak idején "szolgáltatóvá" váltunk. Mert, amint szolgáltatóvá vált az oktatás, azonnal meg is lehetett "rendelni". És ha a "szolgáltatás" színvonala (sokszor eléggé szubjektív okok miatt) nem megfelelő, akkor szinte kontroll nélkül lehet kritizálni, fel lehet lépni ellene...és nem fokozom még, mi mindent lehet. Érdekes, hogy az csak a legritkább esetben jut eszébe a "megrendelőnek", hogy el is lehet hagyni a nem jól működő szolgáltatót.
Úgy gondolom, hogy a fenti folyamat már egy sokkal előbbi oktatási rendszerben kezdődött, nem a jelenlegiben. Azóta is csak válaszokat, és véleményem szerint rossz válaszokat ad az oktatás a saját maga által generált problémákra. Hogy nincs protokollja a pedagógusoknak, hogy nincs szaknyelve, hogy nincs szakmai tekintélye? (Hallottam szakmabeliektől, hogy például ezen kell változtatni.) De igenis van vagy volt, csak ebbe is túl sok megrendelőnek lett beleszólása : Milyen tankönyvet választok, kit küldök nevelési tanácsadóba vizsgálatra, hogyan tanítom az írásbeli szorzást, hogyan értékelek, egyáltalán van-e jogom értékelni. Lehetnek-e elvárásaim, követelményeim a gyerekekkel szemben? Itt újra előkerül a bizalom kérdése. Mi ez, ha nem a teljes bizalmatlanság? Egyedül nem dönthetek, bár én tanultam a szakmát, a megrendelőnek, legyen ő bármilyen "ösztönös", nem szakmabeli, joga van mindezek felett dönteni? Természetesen sokan valamiféle belső indíttatásból (vagy intelligenciából) nem akarnak dönteni ezekben a kérdésekben. Írom ezeket a sorokat úgy, hogy egyébként soha nem volt konfliktusom az egyik legnagyobb "megrendelő csoporttal", a szülőkkel. Nem mondom, hogy jelek nem voltak és nincsenek most is, de eddig még senki nem érezte szükségét annak, hogy szakmai vitát kezdjen velem. Azért a bizalomvesztést néhány elejtett mondatból én is érzékelem. Napi és személyes (saját gyerekeimmel kapcsolatos) tapasztalataimból kiindulva mondom, hogy a túl nagy "beleszólási" lehetőség, túl nagy terhet rak (például) a szülők vállára. Ha megkérdeznek, akkor mindig az egyik oltári nagy bölcsességemet hangoztatom: egy szülő akkor teszi jól, ha egészségesen távol marad az iskolától. (Na nem a gyerekkel való törődéstől, hanem a napi apró történésektől, amelyek már másnapra jelentőségüket vesztik.)
Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy a múltbéli világot sírom vissza, de azért megkérdeztem az édesanyámat (szerencsére még megtehetem), hogy hogyan volt ez akkor, amikor én voltam gyerek. Rendesen eljárt szülői értekezletekre. Ha kellett segíteni, segített. Ha bármi konfliktusom volt bármelyik tanárommal, még ha igazat is adott nekem, megpróbált a tanár tiszteletére nevelni. (Nem vakon a pedagógusnak adott igazat, de nem is tett hangos, sommás megjegyzéseket rá.) És egészségesen távol maradt: megtanított bepakolni a táskámba, ellenőrzött egy darabig, de amikor már azt látta, hogy önállóan is megcsinálom, amit kell, békén hagyott. Elvárta, hogy ha valamit elkezdtem, be is fejezzem, ha elvállaltam valamit, azt meg is csináljam. Elvárta, hogy legjobb tudásom szerint teljesítsek és hogy legyen belőlem valaki. Soha nem kritizálta az olvasmányaimat, az olvasókönyvben lévő szövegeket, hogy milyen munkaformában dolgozunk az osztályban és hogy milyen az iskola házirendje. Nem szaladt el az önkormányzatba "kiharcolni", hogy melyik tanító néni lenne nekem a legjobb, nem válogatott az iskolák között és nem írt levelet az ombudsmannak (na annak nem is tudott), ha a harmadik órarendváltozást tapasztalta az iskolában. Látta, hogy néha szorongok a teljesítménykényszertől (mert nagy volt az elvárás otthonról!), akkor megnyugtatott - egy négyes még nem a világ vége. (Most ez azt hiszem nevetségesen hangzik.) Felnőttem, és egészséges kötelességtudó ember vagyok.
És leteszem a nagyesküt, hogy nem adtam alapot az irántam való bizalmatlanságra. Mégis úgy érzem, hogy most ezt bizonygatnom kell. Régebben részt kellett vennem egy minőségbiztosítási folyamatban, melynek keretében önértékelést kellett végeznem. Bátran mondhatom, semmi nem változott. (Persze nem csak velem kapcsolatban nem - nyugodtan mondhatom ezt, másfél évig voltam minőségügyi vezető az iskolában.) Most portfóliót kell írnom, hogy bebizonyítsam alkalmas vagyok a magasabb fizetésre. (Bár a fizetésem valóban nagyon kevés volt, és ennek a ténynek értékét nem csökkenti az, hogy másnak is az volt). Kinek is kell bizonygatnom a dolgaimat? És miért is? Bátran mondom megtanultam a szakmám, ez az évek során a hivatásommá is vált, a legínségesebb időkben sem hagytam el a pályát. Szeretem a gyerekeket, az összes hibájukkal együtt és ők is szeretnek engem, az összes hibámmal együtt. Persze nyilván olyan gyerek is akad, aki nem, de ő majd egészséges felnőtt korában bátran kinyilatkoztatja, hogy "nem szerettem a tanító nénimet". Sem ő, sem én nem halunk ebbe bele. És azért, hogy ez valóban így legyen, igazán kár portfóliót követelni tőlem.
Elektronikus portfólió |
Te tehetsz róla...!
Na de miről is? Próbálom rendszerben összeszedni, hogy mostanában mi mindennel kapcsolatban hallottam ezt, de lehetetlen rendszerezni. Így aztán csak, ahogy eszembe jut...
Te tehetsz róla, hogy meg kellett reformálni az oktatást, hiszen délben fogtad magad és hazamentél, tele voltál szabadidővel, még nyáron is..., nem nevelted a gyerekeket (jó erkölcsre pedig főleg nem), nem voltál innovatív, nem képezted magad..., az oktatás színvonala egyébként is a béka ... alatt volt, ez így nem mehetett tovább.
Te tehetsz róla, hogy meg kellett reformálni a tankönyvellátást, mert szemérmetlenül meggazdagodtál (és bár felmutatni nem tudsz belőle semmit)... ez nem mehetett így tovább.
Te tehetsz róla, hogy továbbra is vágysz arra a kis pénzre (3-szor annyi munkával a nyakadban), amit jutaléknak hívnak és amitől egy kicsit gazdagabb lett a karácsonyod.
Te tehetsz róla, hogy az informatikusok időben el nem készített programja segítségével alig tudtad időre jól leadni a tankönyvrendelést. (Végül azért sikerült.) Te tehetsz róla, hogy kismillió reklamáció volt a kiszállítás után. És arról is, hogy még most is van olyan gyerek, akinek nincs könyve. Arról is te tehetsz, hogy a visszáruért bejelentés nélkül a tanítási órádon jöttek, neked menned kellett, akár akartál tanítani tovább, akár nem. Valamint arról, hogy amikor a GSL szolgálat éppen kiszállította a "pótrendelést", akkor nem voltál az épületben, így lehajította a porta elé, anélkül, hogy bárki is átvette volna a szállítmányt. És arról, hogy szeptember 5-e után még érkezik iskoládba új tanuló, akinek könyv kellene...És ez még nem befejezett történet...meglátjuk még miről tehetsz "Te".
Te tehetsz arról is, hogy be kellett vezetni az "életpályát", hisz annyit sírtál, hogy szeretnél NORMÁLISAN megélni, nem törődve azzal, hogy a költségvetésben nincs pénz erre.
Te tehetsz arról, hogy ha hívtak, kellett a segítség, túlóráztál, különböző jogcímen pótlékokat szereztél, így ezt most teljesen indokoltan el kellett venni tőled.
Legfőképpen te tehetsz arról hogy rendszeresen tanultál, egyetemen, szakvizsgát szereztél...minek, hiszen csak egy egyszerű kis tanítónőcske vagy, azokat nem képzik egyetemen. Most ugye nem gondolod, hogy ezért több jár neked...?
...hogy besoroltak valahova, annak örültél és most vissza akarják venni - minek iszol előre a medve bőrére?
Te tehetsz arról, hogy miattad most mások "vért izzadnak" attól, hogy hogyan csikarják ki a "nincsből" a legkisebb minimumot, amivel még el tudják adni magukat "népszerűnek".
Te tehetsz arról is, hogy a gyerekeknek 4-ig az iskolában kell lenniük, erkölcstant kell tanulniuk, mert egy pedagógus gittegylet tagja vagy, aki még azt sem tudja kiharcolni az utcán vagy sztrájkkal, hogy ez ne így legyen.
Te tehetsz arról, hogy okos vagy, átlátsz a szitán, nem veszel be minden maszlagot és hazugságot, hiszen benne élsz a valóságban, így csak gátja lehetsz a "sikertörténetnek".
És legfőképpen arról tehetsz, hogy ennek ellenére még mindig szeretsz tanítani, szereted a gyerekeket, rendszeresen készülsz az óráidra, vannak terveid, ambícióid, fejlesztgeted az e-portfóliódat, majd ezt másokat segítve közre is adod, bár egy kollégád már rég megmondta, hogy "ne reklámozd"...
Te tehetsz arról, hogy pedagógus lettél... - Jé, tényleg, erről valóban én tehetek!
Ha kihagytam valamit, majd később még beleírom. :-(
A tanítás mellett évek óta én vagyok az iskola tankönyvfelelőse. Most a jelenlegi helyzetről írom le gondolataimat. A bejegyzés eleje egy-az-egyben egy idézet lesz, mert úgy gondolom, hogy én ilyen összeszedetten nem tudtam volna megfogalmazni gondolataimat.
Egy kiváló írás a peticiok.hu-n:
Kedves EMMI!
Bocsásd meg nekem, hogy csak ilyen bizalmasan, a keresztneveden
szólítlak, de úgy érzem, hosszú és konfliktusokkal teli közös múltunk
alapján nyugodtan megtehetem ezt. A fentiekből biztosan rájöttél már:
pedagógus vagyok. Igen, egyike azoknak (és hidd el: nem vagyunk kevesek)
akik lemaradtunk arról a bizonyos hajóról. Hát, ha a
magán-közvéleménykutatásom at vesszük alapul, sok lehet az üres kabin nálatok….
Szóval, ami miatt elszántam magam a levélírásra, az a
tankönyvellátás sanyarú helyzete. Merthogy eddig én végeztem iskolánkban
ezt a feladatot. Ez évi tapasztalataim azonban meggyőztek róla, hogy ez
többet ne tegyem. Tudod, nem vagyok egy mártír-típus. Nem vállalok
olyan feladatot, ami teljesíthetetlen – mégpedig rajtam kívülálló okok
miatt. Látván ténykedéseteket, sokszor fohászkodom mostanában az Úrhoz:
„Bocsáss meg nekik, Uram. Nem tudják, mit cselekszenek.”
Komolyan szeretném hinni, hogy nem tudjátok. Mert akkor csak a
rövidlátás a bűnötök. Ha tisztában vagytok vele, akkor nagyobb a baj.
Akkor bizony szándékos károkozásért fogtok bűnhődni.
Na, mivel
én csak a jót tételezem fel rólatok, szeretném most megvilágítani
nektek, mit cselekedtetek. Biztos ismeritek a netről azokat a vicces
képeket: Régen és Most. Ezen rendszert felhasználva tájékoztatnálak
benneteket tetteitek következményeiről. Hátha belátjátok
alkalmatlanságotokat a pályára. (Kár, hogy a politikusoknak nincs
minősítő rendszere. Valami olyan, ami nem csak 4 évente működik. )
Tehát:
A tankönyvellátás RÉGEN és MOST
RÉGEN kiadók és iskolák között a terjesztők közvetítettek.
MOST a kiadók és terjesztők között, egy nevenincs cég áll, akit ti
bíztatok meg a tankönyvellátással, hogy a központosítás leszorítsa a
tankönyvek árait.
RÉGEN a tankönyvek ára évről-évre emelkedett.
MOST a tankönyvek ára – a központosítás ellenére kb. ugyanannyit emelkedett.
RÉGEN a terjesztők munkájukért 13-14 % jutalékot kaptak a
kiadókért, amit megosztottak a tankönyvfelelősökkel (ők pedagógusok),
akik 6-7 %-ot kaptak munkájukért.
MOST a ti cégetek 20 % hasznot
kér a kiadóktól. A törvény úgy rendelkezik: (1) A Könyvtárellátót a
tankönyvterjesztési közfeladata ellátása ellenértékeként a tankönyv
kiadójától a közfeladata ellátásának költségeit fedező díjazás illeti
meg, amelynek mértéke az adott kiadótól terjesztésre átvett tankönyvek
iskolai terjesztési árának 20%-a.
(2) A Könyvtárellátó által a
tankönyvterjesztésért felszámított jutalékból a közfeladat ellátásának
költségei levonását követően megmaradó összeg
(a) 80%-át a Könyvtárellátó a tankönyvellátási szerződésben meghatározott feltételekkel a
részben természetbeni juttatás, részben az iskolai tankönyvellátás
megszervezését és lebonyolítását támogató jutalék formájában a
fenntartónak (aki a KLIK) juttat, valamint
(b) 20%-át a Könyvtárellátó az iskolai nevelés-oktatás céljait szolgáló, egyéb közhasznú
célokra köteles fordítani.
Tehát a tankönyvfelelős pedagógus pénzt nem lát, a ti hasznotok persze nagyobb lesz.
RÉGEN az iskolák már januárban szerződést kötöttek a terjesztőkkel,
megkezdték a tankönyvrendelést és február végére (kb. 1 hónapot igénylő
munka) végeztek is.
MOST a tankönyvlista (egy ideiglenes)
márciusban jelent meg. Két és fél hónapos késéssel. Az érdemi munka
elvégzésére 8 azaz nyolc (!) napunk maradt! Ti annyit késtetek tehát,
amennyi jól esett. A pedagógus, nahát, az végezze el a munkát töredékidő
alatt!
RÉGEN a terjesztők eddig egy jól használható
adatbázis-kezelő szoftvert bocsátottak az iskolák rendelkezésére, amivel
pikk-pakk elintéztük a rendelést.
MOST egy központi (Mert most
ez a menő!) internetes felületen rendel az ország összes közoktatási
intézménye, mely rendszer már az első nap összeomlott. Nem is csoda: a
felület 1000 ügyfelet bír el. Mennyi iskola van az országban? És mind
egyszerre akar rendelni, mert hát a 8 nap, az nyolc nap…
RÉGEN a pedagógus nyugodt volt és jókedvű, tudatában annak, hogy munkáját időre és pontosan elvégezheti.
MOST a pedagógus ideges és őrjöng a számítógép előtt, látván a
fapados, dilettáns rendszert, amin a tankönyvrendelést kénytelen
intézni. Az oktatás és nevelés mellékes tevékenységgé válik….
RÉGEN az iskolák szeptemberre rendben megkapták a könyveket.
MOST? Hát ez még a jövő zenéje. Lesznek vajon könyvek szeptemberre?
Találnak az iskolák jövőre olyan pedagógust aki elvállalja ez a
sziszifuszi munkát a semmiért?
RÉGEN volt egy jól működő rendszer.
MOST nincsen működő rendszer.
Tudom, kedves EMMI, hogy te mindig egyeztetsz a pedagógusokkal.
Egyszer én is megpróbáltalak már jobb belátásra bírni. Tudod, amikor a
véleményemet kérdezted a kerettantervek ügyében. De hát, ha jól
hallottam, se az enyémet, sem pedig másokét nem vetted figyelembe.
De most talán hallgathatnál ránk, pedagógusokra. Tudod, nem sokáig
bírjuk már. Akkor sem, ha a hozzád eljuttatott „hangulatjelentések” az
ellenkezőjét állítják.
Akkor pedig nem várunk majd semmilyen
sztrájkengedélyre, csak tesszük majd a dolgunkat. És az akkor
–kivételesen – nem a tanítás lesz!"
Forrás: tanfolyam.hu |
Forrás: fisz.hu |
"Most itt tartunk, még a pótrendelés szakaszában." Igen! Mi is! ÉS még 1 megjegyzés: nem tudom mások hogyan oldották meg, de ugyebár a leltárkönyvbe tételt bevezetni csak az ÁFA törvénynek is megfelelő bizonylat alapján lehet. Kapott már valaki ilyet? Akkor hogyan is kölcsönöztük ki a könyvtári könyveket? Mit szólna ehhez egy könyvtári szakfelügyelet? Még lenne néhány kérdésem, de úgysem érdekli az illetékeseket! :-(
VálaszTörlésKedves Mariann!
VálaszTörlésVéletlenül jutottam ide, de jó volt olvasni a blogodat.Kár, hogy az illetékesek ezt nem olvassák/?/...Sok éve dolgozom tanárként és tankönyvfelelősként. Pénzt még az idén nem láttam belőle, bár a feladatot a legjobb tudásom szerint elvégeztem. A Kello utolérhetetlen, nálunk sincs mindenkinek könyve.Néha befut a futár egy pár darab könyvvel, nem mindig olyannal, amit rendeltem. Nem baj...Eddig hozzá voltam szokva a szigorú elszámolásokhoz, még senki nem kocogtatta meg a vállam/december/, hogyan áll az egyenleg. A KELLO statisztikája nem követi naprakészen a készletmozgást/valamikor szept.-ben még változott az egyenleg, azóta jött is ment is könyv, a statisztika viszont változatlan/. Szóval én is átadom a staféta botot valakinek-olyat kell keresni a tantestületben, aki még nem hallott semmit a dolgokról, talán elvállalja...
üdvözlettel: Gabi
Kedves Mariann!
VálaszTörlésHa engedélyedet kérem gondolataid felhasználására, akkor - azt hiszem - mindent elmondok rólad, illetve felfogásodról az egész rendszert illetően. Meg is mondom, miért kellene az engedélyed: évekkel ezelőtt (még az előző politikai ciklusban) belefogtam egy nagy munkába, a magyar pedagógia történetének megírásába. Az egyik fejezetébe szeretném beletenni a Te írásodat a portfólióról, illetve a "Mindenről van véleményem"-ről mint szemelvényeket. Én is tanító vagyok, harminc éve kezdtem a pályát, tehát megéltem egyet-mást hivatásom gyakorlása közben. Megadom elérhetőségemet: Orbán György, versszirom@gmail.com
Üdvözlettel: Gyuri