2014. március 20., csütörtök

Matematika gyakorlása Quizlettel

A Quizlet egy flash alapú web kettes alkalmazás. Gyakorló kártyákat készíthetünk vele, melyeket azután többféle módon felhasználhatunk.
Regisztrálni kell a használatához, majd többféle opció közül választhatunk: az ingyenes változatot használhatjuk vagy fizethetünk érte. Az ingyenes alkalmazás is nagyon sok mindent "tud", de például a kártyákra képeket csak az alapértelmezett képek közül választhatunk, a fizetősben már saját képet is feltölthetünk.
A kártyák egyik oldalára írjuk a kérdést, a másik oldalra pedig a választ. Ha elkészültünk az összes kártyával, akkor ki kell választanunk, hogy hogyan tanuljanak vele a gyerekek. Ha a "kártya" funkciót választjuk, akkor a kérdés látszik, majd a kártya megfordításával jön elő a válasz. Ha a "tanulás" lehetőséget használjuk, akkor megjelenik a kérdés és egy beviteli mező a válasznak. Ha begépeltük a választ, azonnal le is ellenőrizhetjük. A gyerekek találatait egy pontozótáblában számolja a program. A "teszt" funkció a legbőségesebb, ott kiválaszthatjuk, hogy milyen típusú feladat készüljön a kártyákból. Például lehet feleletválasztóst játszani. A "scatter" lehetőségnél tulajdonképpen a kártyák párját kell megkeresni. Itt a játék már időre megy. A "race", verseny funkciót használva egy valódi gyorsasági versenyben vehetnek részt a gyerekek. A kártyák "elúsznak" előttük, ők pedig addig adhatják meg a helyes választ, amíg a kártyákat látják.
Egy próbálkozás elérhető itt példának.

2014. március 9., vasárnap

Szabó Lőrinc: A rádió

Mire is jó a HotPotatoes? Például keresztrejtvény készítésére. (Ez egy szabadon letölthető program. (Például innen.) Készíthetjük munkánkat teljesen önállóan, a fekete mezőket is megadva, de nem biztos, hogy mindannyian született keresztrejtvény készítők vagyunk, ezért megadott szavakból a program képes keresztrejtvényt generálni. Nem nehéz, és látványos HTML oldallá konvertálható, melyet színessé is tehetünk. Megadhatjuk, hogy a megoldásra hány perce van a kitöltőnek. Saját háttérképet is generálhatunk hozzá. A weblapként a böngészőnkben megjelenő keresztrejtvény nyomtatható is, ha offline szeretnénk használni.
Szabó Lőrinc: A rádió című versének "kulcsszavas" feldolgozásához fogom használni. Megírom majd, hogy milyen sikerrel.

Úgy fejeztem be, hogy írok még a tapasztalataimról. (Vagyis reflektálok... :-) )
Szóval ez a keresztrejtvény kicsit nehéz volt a gyerekeknek. Talán azért, mert nem nagyon töltöttek még ki keresztrejtvényt eddig, de úgy vettem észre, hogy a meghatározásokat is néhányan nehezen értették. Ettől függetlenül a játéknak mindenki örült, a végén együtt írtuk be, amit nem tudtak. Jó tapasztalat volt mindenesetre.

Szabó Lőrinc: A rádió

Keresztrejtvény

1                           
                           
2                          3 
                           
4                           
                           
5                           
                           
6                7           
                           
8                           
                           
                           
                           
    9                       
                10    11       
    12                       
                           
            13               
                           

Vízszintes

2Lóci ezt csinálta a rádióval, csavarhúzó kell hozzá.
4Lóci ezt is csinálta a rádióval, félt, hogy édesapja megharagszik.
5A történet végén Lóci megnyugodott és...
6Örömében tette ezt a kisfiú, amikor megtudta, hogy édesapja elrontotta a rádiót.
8Egyszer csak felderült az arca.
9Piszkált, más szóval.
10Ez alatt feküdt a kisfiú.
12Felnőttek, más szóval.
13Az apukáját kellene..., mondta az anyukája.

Függőleges

1Ezt tettem a rádióval, hogy megjavítsam.
3A kisfiú...lázban égett.
7Betegségtől, gyógyulástól egyformán...
9Most nem volt baj, hogy hozzányúlt a rádióhoz. Nem ...
11Ez gyötörte a kisfiút. Keserű anyag.

2014. március 4., kedd

Szövegértés PhotoPeach-csel

A PhotoPeach képszerkesztő program sokszínűségébe tartozik, hogy kvízt lehet vele készíteni. Gondoltam, az unalmas szövegértési gyakorlatokat felváltom egy egyszerű, de mégis érdekes változattal. Remélem, hogy a gyerekek is majd osztják véleményemet, és tetszeni fog nekik ez a kis alkalmazás. A tapasztalataim is hamarosan itt következnek. 

Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk on PhotoPeach