Aki azt gondolja, hogy az iskolakezdés első
hónapja, a szeptember az oktatási intézményekben az innováció hónapja, azt
kell, hogy mondjam, hogy téved. Állítom ezt úgy, hogy én is minden év
augusztusában beleesem abba a hibába, hogy már tervezem, milyen új és „innovatív”
csodákat fogok létrehozni osztályomban. Szeptember hónap végén rájövök, hogy ez
a hónap sokkal inkább a munkához, tanításhoz, a gyerekeknek az iskolába
járáshoz való újbóli hozzászokás hónapja. Meg természetesen az osztályórarend
beillesztésének a nagy iskolaiba, a nagy iskolai negyedik – ötödik változatába
(lehetőség szerint megőrülés nélkül), az adminisztráció dömping túlélésének és
jelen tanévünkben az „elhíresült” TÁMOP pályázatnak a hónapja is. És még
sorolhatnám. (Az már egyéni szociális probléma, hogy még a tankönyvfelelősség
is az enyém, de abból ugye -Gloviczki Zoltán után szabadon- én gazdagszom. :-) Ennyi politizálást remélem, hogy még megengedhetek
magamnak.)
Szeptember 3. hetében már éreztem, hogy baj van.
Magamon és a gyerekeken is. Rutinszerűen kivetítettem a tankönyvet digitális táblánkra,
és mehetett az óra: „Nézzük meg ezt a feladatot közösen! A következőt oldd meg
önállóan, azután ellenőrizzük! Másold ki az első két sort! Ma megírjuk a
Bemeneti mérést matematikából, holnap magyarból....” Tudom, sőt vallom, hogy a
gyerekeknek ilyenfajta órákra is szükségük van és van olyan tananyag, amit csak
ezekkel a módszerekkel lehet megtanítani, de három (hétig nekem is és a
gyerekeknek is) ez már sok volt. Tömény unalom és kisebbfajta érdektelenség
jelent meg a 3.b-ben. Az egyetlen, ami feldobta életünket az L. Ritók Nóra: Alkotni jó! című
könyve segítségével szervezett rajz órák.
Mit tegyek? Meseország projektemet „eladtam” a
TÁMOP pályázatban, azt csak február elsején kezdhetem, ha minden jól megy
(sajnos nem ment jól :-(), a rengeteg egyéb feladat mellett esélyem sem
volt, hogy egy újat írjak. Eszembe jutottak a jól bevált régiek, annyi időm
volt, hogy átnézzem, hogyan lehetne a mostani osztályomra adaptálni őket. Végül
a Kutya projektet választottam (mellyel anyagi támogatást is nyertem egyszer a
Közoktatásfejlesztési Közalapítványnál :-)).
Megkérdeztem a gyerekeket, hogy elfogadják-e ezt a témát az elkövetkezendő 2
hónapra. A cím és a néhány elmondott információ izgalmas volt számukra.
És elkezdődött a munka. Megírtam a levelet a
szülőknek, a megosztott Google naptárba a főbb eseményeket, az őket is érintő
történéseket felvittem.
Megalakultak a „kutya” csoportok. Jelen téma
esetében teljesen véletlenszerűen: 6 féle kutya fényképe alapján kellett a
gyerekeknek megkeresni egymást. (Az eredeti ülésrend ilyenkor megmarad és csak
a projektmunka idejére ülnek egymás mellé az egy „kutyacsoportban” lévő
gyerekek.)
 |
 |
 |
 |
 |
 |
kutyafajták
Megnyitottuk a Kutya naplót, és a saját kis
csoportkeresési fényképét mindenki beleragasztotta, majd nevet adott „saját”
kutyájának. Megbeszélték az egy csoportba tartozó gyerekek, hogy melyikük
vállalja el hétvégi feladatnak azt, hogy kinyomozza, milyen fajtához tartozik a
csoport kutyája. Feladatnak kapták még azt is, hogy keressenek rövid leírást a
kutyáról. Természetesen a nehézséget az okozta, hogy mindenki el akarta
vállalni a szorgalmi feladatot, nem pedig az, hogy senkinek sem volt hozzá
kedve. Miután a kooperativitáshoz hozzá vannak szokva, sikerült megegyezniük.
A következő feladat az volt, hogy díszítsék ki a Napló
elejét. Ezt a feladatot nagyon szeretem, mert össze tudja hozni a csoportot, azokat
a gyerekeket is, akik még nem dolgoztak együtt csoportmunkában és a másikra
való odafigyelésre ösztönzi őket. Egyszerre kellett rajzolniuk, színezniük az
A4-es füzet elejére, jelen esetben kutyákat, majd a végén a keresztnevüket
kellett még felírniuk. Nagyon szépek lettek a naplók, annak ellenére, hogy sok
kéz dolgozott egyszerre egy kis felületen.
A mostani hétvégére azt kapták szorgalmi feladatnak
mindannyian, hogy gyűjtsenek kutyáról szóló történet címeket. (olvasmány,
regény, vers, stb.)
Az olvasás órán az olvasókönyvben lévő Bogáncs
részlet feldolgozása is sokkal érdekesebbre sikerült így, hogy volt mihez
kötniük. Még az „unalmas” hangos olvasás gyakorlását is nagyobb örömmel
végezték. Az olvasmánnyal kapcsolatban még hátra van, hogy ők fogják megkeresni
a neten a Fekete Istvánhoz és a Bogáncshoz kötődő egyéb információkat. (Ezt
tanórai tevékenységnek tervezem, eszközként a digitális táblát használjuk.)
A projekt következő „állomásával” kapcsolatban
óriási szerencsém volt: az Állatok világnapja alkalmából a Káposztásmegyeren található
Állatsziget október 6-ára színvonalas programot szervezett. Ide látogattunk el
szombat délelőtt. Volt olyan kisgyerek, aki a családjával jött, de azok a
gyerekek is eljöttek velem, akivel nem tudott szülő, nagyszülő jönni.
Hallottunk Király Pétertől a Rex Kutyaotthon megalapításáról, hasznáról,
hallgathattuk Huzella Pétert énekelni (természetesen állatokról szóló dalokat),
láthattunk „kutyás bemutatókat”, és megnéztük az örökbefogadásra váró kutyákat,
kiscicákat is. A látogatást az Állatszigeten tartott háziállatok
megtekintésével fejeztük be.
A 3.b-ben megélénkült az „élet”. Tudtam, hogy ezek
a mondatok hiányoznak nekem: „Marianna néni, ma átülünk a csoporthelyünkre?
Marianna néni, lesz ma kutyafeladat?” Nem mondom, hogy ez és csak ez az
egyetlen megoldás, a tanulás megszerettetésére, és belátom, hogy az oktatásban mindig
is lesznek kötelező feladatok, amiket a gyerekek nem szeretnek (pl.: a hangos
olvasás gyakorlása), de nekem hiányzott ez a hangulat. (Projektmunka
természetesen nem egész nap, nem minden órán folyik, de képes arra, hogy a „hagyományos
órákat” is feldobja.)
A Tématervezetben nagyon sok érdekes feladat van
még kutya témában és a Tématervezet menet közben is alakulhat a gyerekek
igényei és az aktuálisan beilleszthető programok szerint, ezért ígérem, hogy
írok még erről.
 |
| Figyeljük a kutyabemutatót |
Netgeneráció (?)
A Curious Minds Facebook csoportban ennek a
hónapnak a témája a netgeneráció és számos kérdés, mely ehhez kötődik.
Évek óta van szerencsém iskolámban informatikát
tanítani. Ennek fényében szeretnék néhány, a témához kötődő tapasztalatot
megosztani, bár ebben a kérdésben kevésbé érzem magam kompetensnek, mint a
fentebb leírt témában.
Az elsősök esetében az a helyzet, hogy még nem
mertem őket a számítógép terembe vinni, mert egyelőre az iskolás létet
tanulják. Nagyon aranyosak, de többen közülük „multitaskingok”, vagyis mindenre
egyszerre figyelnek, de elmélyülten semmire és legfőképpen rám nem. Miután az
alsó tagozaton az informatika „tanítás” egész osztályban zajlik, nehezen
megvalósítható, hogy a két géptermet elválasztó ajtóban állva egyszerre
figyeljek 27 kisgyerek géphasználatára. Az osztályomban található interaktív
táblát már ismerik (többnyire játszottunk rajta), az eszközt bátrabban kezelik,
mint a mostani harmadikosaim. Az informatika iránt érdeklődőek, mindig tátott
szájjal hallgatják, amikor a lapjukon található feladatokat próbálom
tartalmilag a számítógép működéséhez kötni :-).
(Színezd a balra néző macit…) Egyelőre olyan különös dolgokat nem látok rajtuk,
ami igazolná, hogy „Z-sek”. A harmadikosokról most nem beszélek, mert ők
elsőtől fogva tanulnak informatikát tőlem.
Ellenben tanítok 4. osztályban (teljes osztályban,
van, ahol 30 főt L) és 5.-ben bontott csoportban. Ami elgondoltató,
hogy a bontott csoportban van 3 kisgyerek, aki, ha azt kérdem, hogyan kell ki
és bekapcsolni a gépet, teljesen elbizonytalanodik. A legutóbb például, amikor
úgy érkeztünk a terembe, hogy 1-2 gép nem volt bekapcsolva és azt mondtam, hogy
„kapcsoljátok be”, a válasz az volt, hogy „azt hogy kell”.
Mentségükre legyen mondva, ha a gép már be van
kapcsolva és azt kérdezem, hogy a neten hol lehet jó játékokat találni, azonnal
tudják. És látom őket a szünetben a mobiltelefonjukkal, amikor bluetooth-on
vagy infrán küldözgetnek egymásnak fájlokat.
Most csak szimplán leírtam tapasztalataimat, de
távol álljon tőlem, hogy minősítsem a generációt! Óvakodnék azonban azoktól a
tanulmányoktól vagy pusztán véleményektől, melyek azt szajkózzák, hogy ez a
generáció már az anyatejjel szívta megába az IKT-t!
Van mit tanítani nekik! Rajta hát…! :-)
