A napokban olvastam Fehér Péter Konstruktív pedagógiai kísérletek és számítógéppel segített tanulás című, 10 évvel ezelőtti tanulmányát. Az írás
létrejöttének időpontja azért fontos, mert (sajnos) a cikkben lévő elméleti
megállapítások még mindig újdonság számba mennek a hagyományos iskolai
környezetben. Már régen elavultnak kellene lenniük, és lehet, hogy a bemutatott
számítógépes alkalmazásokra igaz is (félek, hogy nem), hogy van náluk jobb, de
a tanulmány elején felvázolt tanulási koncepció, a konstruktivista filozófia
elvei még mindig nem igazán nyertek teret az oktatásban. Ezért is lehet, hogy
az alábbi mondat még mindig új dologként megállja a helyét: „Az évezred végére
hihetetlenül felgyorsult technikai fejlődés mögött elmaradt az a szemléletbeli
váltás a pedagógiában, amelynek hiánya immáron gátjává válik "az oktatás
forradalmának".
Olyan köröknek lehettem tagja az utóbbi időben,
ahol csupa innovatív, megújulni kész pedagógussal találkoztam, így a jövő
optimizmusra is adhatna akár okot, csak ne mozdulnának „azok a rendszerek”
olyan lassan. Hiszen sokan mondják, hogy az oktatás csak rendszerszinten képes
változni, és ez vélhetőleg így is van.
Igazából mégsem az oktatás jelenlegi helyzetéről
szeretnék most írni, azt meghagyom a politikusoknak, hanem gondolataimról,
emlékeimről, melyet az írás indított el bennem.
2000-ben elvégeztem az Ec-Pec Alapítvány által
indított Lépésről lépésre programot, melyet a Soros Alapítvány támogatásával
roma gyerekek felzárkóztatására adaptáltak. Hogy miért pont ez a képzés
érdekelt, azt azóta sem tudom felidézni, hiszen egy budapesti lakótelepi iskola
tanítójaként nem nagyon volt alkalmam roma gyerekek tanítására. Talán a program
szellemisége, ami megfogott és nagyon vágytam valamiféle módszertani
megújulásra. (Az Ec-Pec Alapítványról itt
olvashat.)
Amikor a bejegyzésem elején említett tanulmányt
olvastam, azonnal párhuzamot vontam a két „program” között. A konstruktivizmus
által kitűzött pedagógiai alapelvek összecsengenek a Lépésről lépésre program
alapelveivel: „A megváltozott pedagógusszerep elfogadása, a gyermekközpontú
attitűd kialakítása, és a gyermekek szükségleteiből kiinduló tanulás és tanítás
szervezése” számomra hasonlót jelentett, mint amit annak idején a programról
tanultam.
És, ami a legfontosabb, hogy olyan tanulási
környezet megteremtését tűzi ki célul mindkét elmélet, ami a gyerekeket
hozzásegíti a hatékony tudáskonstruáláshoz. Azonnal eszembe jutott, hogy az
osztályt tevékenység központok köré szerveztük: a matematika, környezetismeret,
irodalom, művészetek tevékenységközpontok alacsony polcokkal voltak elválasztva
egymástól, egy – egy központon belül csoportpadokkal és a polcokon megtalálható
volt „minden” eszköz, ami az adott csoportban a tevékenykedés útján
elsajátítható tudáshoz kellett. (Ebbe természetesen beletartoztak a tankönyvek
is.) Sajnos az eszközök mindig az iskola adott anyagi helyzetétől is függtek,
de sokat segíthettek a szülők is, mert őket is bevontuk az „oktatásba”. (A
legjobb év a TÁMOP pályázatok éve volt, ekkor igen sok eszközt tudtunk
beszerezni.) Persze nem mindig kell nagy dolgokra gondolni, hiszen az őszi
termések begyűjtése, ugyanúgy eszköznek számított. A gyerekek szabadon
használhatták ezeket a tárgyakat, attól függően, hogy ezek hogyan segítették
őket a tanulásban. Az elsősöket úgy tanítottam (tanítom) olvasni, hogy a tárgyakat Post-it
lapokon, nyomtatott nagybetűvel megneveztük. (A szekrény oldalán ott volt, hogy
SZEKRÉNY, a szék hátán, hogy SZÉK…)
 |
| Ezek a gyerekek most 11.-esek |
Nagy előrelépés - bár nem rendezhető egyik
tevékenység központba sem, hanem inkább az osztály kitüntetett részét foglalja
el - a digitális tábla bekerülése a terembe. Ez az eszköz a „multifunkciót”
képviseli, hiszen minden (vagy legalábbis a legtöbb) tevékenységhez jól
alkalmazható. (Szerencsére állandó internetkapcsolat is van hozzá.)
 |
| Ők szeptembertől harmadikosok |
Mi az, amit még egyezőnek véltem a konstruktivista
tanuláselmélet és az általam alkalmazott program között? Például a projektalapú
oktatás. Minden évben három projekt. Persze ez nincs kőbe vésve! Az elsősöknek
nem biztos, hogy kell annyi, a nagyobbakkal már érdemes. Saját
tudáskonstruálás? A gyerekek a projekt témájának kiválasztásától kezdve, a
kidolgozásán át egészen a megvalósításig vesznek részt a munkában. Persze
időnként én terelgetem őket egy - egy téma köré, és a tananyagot én rendezem el
a projektben, de nagyon sok mindent rájuk lehet bízni. Szeptembertől a
Meseország témát fogom nekik felajánlani első megvalósítandónak, majd
meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ha ők is részesei lehetnek a folyamatnak, sokkal
lelkesebben tanulnak, és ez már nagy szó, abban az oktatási
rendszerben, ahol a bekerülő tanulók 60%-a az első félév végére elveszíti belső
tanulási motivációját.
A Konstruktív pedagógiai kísérletek és
számítógéppel segített tanulás című tanulmány
az elméleti bevezető után a számítógépes tanulás jó gyakorlatairól ír. Ezek nagyon
hasznos és megfontolandó, alkalmazandó gyakorlatok, de úgy vélem, inkább
nagyobbakról szólnak. Tavaly az első bében az informatika óra keretében a
TuxPaint rajzoló programmal a Digitelló rajzpályázatára készítettünk
meseillusztrációt. A mese adott volt, Digitellóról a robotról szólt (itt érhető el), a gyerekeknek csak el kellett képzelni és meg kellett
valósítani a jeleneteket a rajzoló program segítségével. Nagy élvezettel és
profizmussal folyt az osztályban a munka. :-)
A téma
sokrétű és szerteágazó, a következő tanévben osztályom munkájáról majd időről –
időre „tudósítok”.
