Régóta érdekel az AR technológia (emlékszem az első (?) Digitális nemzedék konferenciára, amikor Turcsányi Szabó Márta mutatta be az ELTE IK-n folyó munkálatokat...a prezentációját azóta is őrzöm...majd kedves IKT Műhelyes csoporttársaimra, akik erről tartottak szintén egy konferencián előadást), és most Fehér Péter inspirálására újra (vagy először komolyan) kipróbáltam.
Jelesül az Aurasma alkalmazást, most éppen az iPad-en.
A varázsképet vagyis az életre kelő fotót a neten, az Aurasma Stúdióban készítettem el (könnyebb volt a billentyűzetet használni és az egeret, mint az érintő képernyőt), kinyomtattam és az irodalom órán a gyerekek kezébe adtam. Nagyon élvezték.
Miután még mindig csak a saját eszközeimet vethettem be, csoportban dolgoztak, és továbbadták az eszközt.
De már van egy osztálynyi tabletünk, így hamarosan akár egyénileg is kipróbálhatják.
Ez az Aurasma például plusz feladatnak, a gyorsabban dolgozóknak differenciálásra alkalmas. A képzelőerőre bízom, hogy hogyan!
Az alap:
Forrás: mora.hu |
És a gyerekek:
De ezzel még nincs vége:
Közeledik március 15-e, nemzeti ünnepünk. Az igazság az, hogy olyan sok beteg gyerek volt ezen a héten, hogy kedden 10-en voltunk az osztályban. Komoly dolgot nem tanultunk, hogy a betegeknek ne kelljen sokat pótolniuk, kicsit gyakoroltuk a szépírást, de valami még kellett. Reggel 15 perc alatt szétdobtam Petőfi Nemzeti dal című versének első versszakát QR kódokba, kinyomtattam és elhelyeztem az osztályban különböző helyekre.
Két csoportot alakítottunk: fiúk, lányok (5-5)
Ismét kölcsönadtam a tabletet és a telefonomat a gyerekeknek (annak a kevésnek), akik leolvasták a verssorokat. Amikor egyet megtaláltak, le kellett írniuk egy papírra. Végül számozással sorba állítottuk a sorokat és elszavaltuk a verset. A két csoport versenyzett egymással, hogy ki lesz először készen.
Azt mondták, hogy "jó vóót"!
A lányoknak a végén kicsit kellett segíteni a lejegyzésben, mert vége lett az órának. |