A ClassDojo-ról, mint annyi minden másról, Tanbácsitól hallottam. Tanbácsi remek előadásokat tart konferenciákon, jelen van a Twitteren, Preziben szerkeszt tananyagot, blogot ír vagyis igazi IKT-t használó pedagógus. (Nem merem digitálisnak titulálni, hiszen egy konferencián megegyeztünk, hogy digitális pedagógus "nincs".)
A ClassDojo, ahogy én látom, tulajdonképpen egy virtuális osztályterem, jópofa szörnyecskékkel. Közvetlen kapcsolattartásra, azonnali eszmecserére ugyan nem alkalmas, de alsó tagozaton, szöveges értékelésre azonban remek. Olvastam valahol, hogy akár gimnáziumi osztályban is javasolják kipróbálásra; szívesen megnézném, hogy annál a korosztálynál hogy működik.
A pedagógus regisztrál, a szokásos módon kap egy visszaigazoló e-mailt a postafiókjába és máris használhatja a rendszert. Természetesen ennél az alkalmazásnál is, mint a legtöbbnél a profilunk beállításával érdemes először kezdeni. Megadhatunk magunkról sok vagy kevés adatot és választhatunk egy, a profilunkhoz legjobban illő szörnyet, aki majd minket testesít meg. Mert az egyenrangúság "kötelező", itt a pedagógus is szörnnyé változik.
Forrás: classdojo.com |
Ha a saját profilunkat már "eligazgattuk", akkor nekikezdhetünk osztályunk megalkotásának. Ha felső tagozaton tanítunk vagy alsóban több osztályban is, arra is van lehetőségünk, hogy több osztályt is létrehozzunk, csak a "Create a class" gombra kell kattintanunk. Minden tanítványunkhoz rendelhetünk egy szörnyecskét. Ez annyiban kissé nehéz folyamat, hogy 28 főnél nagyon kell figyelni, hogy 28 különböző szörnyet válasszunk ki. Arra is van lehetőség, hogy ha a bemutatáskor mégis két egyforma figuránk van, akkor az egyik gyerek választhat magának mást. Először aggódtam, hogy egyszemű, háromszemű furcsa figurák: vajon mit szólnak majd a gyerekek (és esetleg a szülők) a választásomhoz, ezért nagyon figyeltem a reakciójukat. Úgy tűnik, hogy minden kisgyereknek tetszett a saját alakja, egymásén és a sajátjukon is persze jókat nevettek, a szülőktől sem kaptam negatív visszajelzést.
A kiválasztott jeleket kicsinyítve kinyomtattam, lamináltam őket, így névjegykártyájuk is lett a gyerekeknek.
Ha belépünk a fiókunkba, a kezdő oldalon találunk egy kis videót, amely ugyan angolul, de nagyon látványosan igyekszik elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mire is jó nekik ez a program. Érdemes a gyerekeknek megmutatni.
Ugyanezen az oldalon található az alkalmazás amdroidos változata, melyet mobiltelefonunkra is letölthetünk. Én nem használom, de van már olyan lelkes tanítványom, aki otthon a szüleivel a telefonjára is letöltötte az alkalmazást.
Ha az osztály tanulóit megalkottuk, jöhet a következő lépés (legalábbis nálam ez volt a menet), az osztály beállításait adhatjuk meg. Mit és hogyan szeretnénk látni? Megjelenjen-e a negatív értékelések száma is vagy csak a pozitívoké. (Erre majd az értékeléseknél kitérek.) Vezeték- vagy keresztnevük alapján legyenek-e névsorban a gyerekek, stb. Itt adhatjuk meg, hogy aznap ki van jelen, ki hiányzik, a hiányzó gyerekek nyilván aznap nem kapnak értékelést. Rendelkezésünkre áll egy stopper óra, melyet használhatunk feladatvégzéshez. A Random gombbal véletlenszerűen választhatunk ki egy tanítványt, akár válaszadásra, feleléshez (nem kell lapozgatni az osztálynaplót :D). Ha az egész osztálynak ugyanazt a dicséretet szeretnénk adni, arra is lehetőségünk van, de az értékelést egyesével is végezhetjük.
Ugyanitt, az osztály szerkesztésénél adhatjuk meg értékelő mondatainkat. Ezek lehetnek pozitív vagy negatív megállapítások. 16 kis ikon áll rendelkezésünkre mind a pozitív mind a negatív oldalon, ezekhez 16 értékelő mondatot alkothatunk. Nagyjából ez elég is, én a negatív értékeléshez sokkal kevesebbet tudtam írni, mint a pozitívhoz, ide lehet, hogy kellett volna még egy pár ikon. Mielőtt az értékelést elkezdenénk, feltétlen ismertessük meg tanítványainkkal a mondatokat. Mi megbeszéltük, hogy elfogadható-e számukra, szeretnék-e ha még valami más is bekerülne a sorba. Értékelni pedig értékelhetünk feladat közben, óra végén, nap végén.
A legjobb az egészben, hogy a gyerek is és a szülő is kap egy belépési kódot a rendszerhez, mellyel regisztrálhat és máris az osztályterem tagja. A gyerek látja a saját, a szülő pedig a gyerek aznapi értékelését. A videóban azt is láthatjuk, hogy megjegyzést is írhat mellé, de mi még ezt nem próbáltuk ki. Statisztikát készíthet az aznapi vagy heti tevékenységéről, ugyanezt mi is megtehetjük az egyes tanuló, de az egész osztály esetében is. Ha esetleg a tanuló vagy a szülő elveszti, elfelejti a belépési kódot, akkor osztályfőnökként tudjuk ezt korrigálni.
Nehéz dolga van persze azoknak a diákoknak, akiknek otthon nincs internet elérhetőségük. Ők a reggeli vagy a délutáni órákban az osztály számítógépén léphetnek be felületükre és nézhetik meg az értékelést. Persze a tanulók tudják, hogy milyen értékelést kaptak aznap, mégis szeretik látni, sőt a kördiagramot is nagyon szívesen nézegetik.
Amit a legjobban szeretnek az az, hogy belépéskor változtathatnak a szörnyük kinézetén, mindenféle jópofa átalakítást végezhetnek rajta.
Forrás: classdojo.com |
Most készítek egy kérdőívet számukra a Google Drive segítségével, kíváncsi vagyok, hogy valóban motiválja-e őket ennek az alkalmazásnak a használata.