Ez a bejegyzés egy pozitívan, de akár negatívan is megítélhető folyamatról, gyakorlatról fog szólni. Nem akarok álszent lenni, én a pozitív oldalon állok.
Az apropóját az adja, hogy a téli szünetben, mikor időm engedi elmélkedni, újra rájövök, hogy milyen okos, szorgalmas, aranyos gyerekeket "kaptam kölcsönbe" egy kis időre tanítóként. (Ezt a gondolatot egyszer valahol olvastam.)
Elmélkedem azon, hogy hogyan is telt a első 4 hónap az iskolában, az 1.b-ben, hogyan birkóztunk meg az óvoda - iskola átmenettel (jelentsen ez bármit is), egyáltalán lezárult-e már ez a folyamat? 😉😆😍
Egy biztos, magyar órán felszállt az űrhajó és elindultunk a Betűbolygóra. Ahogy ez lenni szokott, a projekt igazi része még nem valósult meg, de apró dolgok már történtek.
Amiről igazából írni szeretnék (a pozitív és negatív), hogy mind a 22 gyerkőc bármit el tud már olvasni (karácsonyra). Pedig még nem fejeztük be a betűtanulást és senki nem tudott olvasni, amikor iskolába érkezett.😊
Nagyon sokáig az iskolánkkal ismerkedő szülők "kedvenc" kérdései voltak, hogy milyen olvasástanítási módszerrel tanítjuk a gyermekeket és, hogy kell-e karácsonyra olvasniuk. Mostanában már csak az első kérdés maradt, a másodikra, valószínű, "kollektív emlékezettel" tudják a választ.
(A Google-ben egy 2009-es internetes fórumban lehet például erről a kérdésről pozitívat, negatívat olvasni.)
Ha szakmailag nézem saját tanítási gyakorlatomat, akkor az 1-2. tanév egy egység nálam. (A Kerettanterv szerint is így van.)
De most már a 3. ciklusban (egy ciklus 1-4.-ig tart) használom azt a módszert, amit a saját gyermekemnél megfigyeltem, azt hogy hogyan is tanult meg, belső motivációtól vezérelve még az iskola előtt olvasni.
A mostani 1.b-seket is "megkínáltam" a második héten az összes hívóképpel. Szerencsére a Mozaik ABC-Ház című tankönyvében a belső borítón rajta van az összes betű kártyája.
Játszottunk: kimondtuk a képen lévő dolog nevét, leválasztottuk az első hangot, megnéztük, hogy hogyan néz ki a hozzá tartozó kicsi és nagy betű. Az Ó ti már tudtok is olvasni! felkiáltással nagyon megdicsértem őket. Megbeszéltük, hogy ha van kedvük hozzá, hétvégén elmesélhetik a szüleiknek, hogy mit lehet játszani a hívóképekkel. (Természetesen már a következő héten volt olyan gyermek, aki végig fújta: "autó - A", "bab - B".)
Azután többet nem beszéltünk erről, elkezdtük a szokásos "eljárásrend" szerint megtanulni a betűket. Egy - egy betű megtanulásának ideje azonban rendkívüli módon megrövidült . Amikor két betű összeolvasásának technikáját is megtanulták, akkor játszottunk: az olvasókönyvben bármelyik oldalon össze lehetett olvasni 2 betűt, olyan betűket is, amiket még nem tanultunk. (Ez kb. október közepén lehetett.) Ekkor már megjelentek a különbözőségek a gyerkőcök között, ami egyáltalán nem volt baj, nem volt szégyen. Volt, aki azonnal felismerte az idegen betűt is és rendkívül rövid idő alatt összeolvasta az összes magánhangzóval, volt, aki segítségül hívta a könyv elején lévő hívóképeket, olyan gyerkőc is volt, aki a betűket nagyon hamar felismerte, de az összeolvasás technikája nehezen ment neki. Lettek gyerkőcök az osztályban, akik segítségére lehettek társaiknak.
És ekkor elindult a Betűbolygó projekt. Ebben mindenki választhatott 1 betűt magának, amelyik a legjobban tetszik neki és amelyikkel az űrhajóba száll. Ez 22 betűt jelentett, de megbeszéltük, hogy a maradék betűket is visszük magunkkal, amint megtanultuk őket. Mindenki megtanulta saját betűjének tulajdonságait, a különböző tulajdonságok csoportalakításhoz is jók lettek. (Például: a hívóképen milyen a színe, csak egyenes vonalakból áll, van benne ferde egyenes, kétjegyű betű, magánhangzó...)
Rengeteget játszottunk a hangokkal és betűkkel, a gyerekek keresték "egymás párjait", először csak kétbetűs értelmes szavakat kellett alkotniuk, azután három, négy betűs szavak következtek. Minden betű részt vett a játékban, nem csak azok, amiket már tanultunk.
Az olvasókönyvünk szerint először a nagy nyomtatott betűket tanuljuk, és majd egyszer csak jön a "nagybetű - kisbetű megfeleltetés". Úgy gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg ezt is már hamarabb, ha nem megy, nem csinálunk belőle ügyet, később visszatérünk rá. A magánhangzók és a tanult mássalhangzók esetében néztük meg a kisbetűs oldalakat is. Ekkor ért az igazi meglepetés, ezeken az oldalakon bármilyen szót el tudott olvasni mindenki az osztályban, ki azonnal, ki egy kicsit lassabban, ki nagyon lassan, de mindenki kisilabizálta az oda nyomtatott szavakat.
A betűk alapos elmélyítése, az új betűk pontos, precíz megtanulása természetesen ezután sem marad el, de örömömre szolgál, hogy már ügyelnem kell a differenciált feladatkiadásra is.
November közepe óta mindig van Reggeli üzenet a digitális táblán. Megbeszéltük, hogy mindenki megpróbálja elolvasni reggel fél 8 és 8 között. Többnyire meg is teszik és minden alkalommal meg is értik a rövid mondatokat, amiket írok nekik.
Nagyon sokat köszönhetnek a gyerekek lelkes szüleiknek, akikkel megbeszéltük, hogy séta közben, vásárlás közben is mindent elolvastatnak a gyerkőccel. Sokat köszönhetnek nekik, mert gondot fordítanak arra, hogy az otthoni hangos olvasás is rendben legyen (napi 10-15 perc), bár mindenki tudja, hogy ez a kezdeti szakaszban igen unalmas tud lenni.
Az, hogy a kezdeti sikerekből, kinél hogyan lesz majd szövegértő olvasás, az persze még a jövő zenéje.
Miért is írok most erről? Hát, mert a blog műfaja lehetővé teszi ezt. Mert büszke vagyok kis tanítványaimra, hogy milyen sokat elértek belső késztetéssel, saját akaratukból!
És talán azért is, mert kedves IKT-s barátnőm, Klacsák Ágota a napokban mesélt finnországi tanulmányútjáról és beszámolójában azonnal felfigyeltem arra, hogy ott az iskolaelőkészítőben valami hasonlót csinálnak. Talán szerénytelenség részemről, hogy párhuzamot vonok, de amit eddig ismertem a finn oktatásból, amit eddig hallottam róla konferenciákon, olvastam róla szakirodalomban, az mind tetszett.
Például, az önértékelő excel táblát, amit januárban szeretnék bevinni az 1.b-be, Pekka Peurától és Ágotától tanultam. Ez egy nagyon egyszerű változata az eredetinek: az oszlopnevek a betűk, a sorok a tanulók, a megfelelő cellát a gyerekek színezik be. A színek: zöld - a nagybetűt felismerem, kék - a nagybetűt segítséggel felismerem, piros - a nagy és kisbetűt bárhol felismerem, tudok segíteni a megtanulásában.
Nagyon várom már a januárt!
