2018. január 18., csütörtök

Ki legyen törzsfő?

Aggódtam, hogy a már egyszer "végigjátszott" projekt unalmas lesz majd nekem, de nagy öröm látni, hogy 4 évvel később egy másik gyerekcsapat ugyanolyan lelkesen veti bele magát a történelmi témába.

Nekem pedig azért érdekes a munka, mert új és lehet, hogy még jobb alkalmazásokat kereshetek, próbálhatok ki és közben vizsgálódom, hogy beválnak-e.

Például a törzsfők kiválasztásához most a Microsoft Forms-ot használtuk. A gyerekek egy offline játék segítségével csoportba rendeződtek. Minden csoport kiválasztott két gyerkőcöt, akiket a legalkalmasabbnak tartanának csoportvezetőnek. Az ő nevüket (11-et) vittem be a Forms űrlapra, azt a változatot választva, amikor max. 10 ponttal lehet értékelni. Megbeszéltem a gyerekekkel, hogy a neveket rangsorolniuk kell a 10 pont segítségével, az egyik pont kétszer szerepelhet, hiszen 11 névről kellett dönteniük.
Az űrlapot egy QR kódba exportáltam, a gyerekek egy mobileszközzel (sajnos a sajátjaimmal, mert a wifi problémái miatt mostanában (még mindig) a tabletjeink nem igazán kapcsolódnak a netre) leolvasták a kódot, ez elvitte őket az űrlaphoz, ezután kitöltötték azt. Egy pár gyerek a számítógépen tudta csak kitölteni, ehhez beágyaztam egy kis időre a webnode oldalamra. Végül is 22 lelkes tanulónak sikerült a rangsort beküldeni.

A Forms már menet közben elkészíti az elemzést, egyszerű százalékolással, de az adatokat excel táblába importálva, mi is mindenféle szűrést végezhetünk. (A 10 évesekre való tekintettel, ezt még én csináltam.)

Végül egy diagramba ágyaztam az eredményt, azt vetítem ki a gyerekeknek.
Megbeszéltük még a kitöltés előtt, hogy az adatelemzés után nem fogom megmutatni a rangsort névvel együtt, mert nem szeretném, ha bármelyikük is megbántódna, hiszen már az is szép, hogy az osztálytársak éppen rájuk gondoltak.
Abban maradtunk, hogy 6 tanulóra van szükségünk a projektjátékhoz, 5 törzsfőre és 1 Álmosra, így csak az első 6 helyezettet nevezem meg.
Annyit elárulok, hogy a szavazás jelmondata lehetne, hogy "Nőket a parlamentbe!", a lányok többségben vannak.

Az eredmény (titkos változatban):




2018. január 13., szombat

Megismételhető-e egy remek projekt?

...és kezdődik!
Ezen a hétfőn, ugyan még nem hivatalosan, de elkezdődött az "Itt élned, halnod kell..." történelmi projekt a 4.b osztályban.
Jó, ha az embernek van egy díjnyertes projektje, amit ráadásul még szeret is, de "azóta" eltelt 4 év és a "jó dolgokat" is aktualizálni kell.
  • Át kell nézni a projekttervet,
  • meg kell beszélni a tanítványokkal, hogy szeretnék-e, hogy projektben dolgozzunk, a keretjáték minden elemével egyetértenek-e vagy javasolnak mást, 
  • aktualizálni kell az alkalmazásokat (van, ami a 4 év alatt már megszűnt), be kell mutatni közülük néhányat, amit a munka során használni fogunk, melyekre a kezdetektől szükség lesz,
  • regisztrálni kell a tanulókat az iskolai Office365-be,
  • és van még sok más teendő.
Van már blogunk (hiszen másodikban is volt), a Teams-ben van már csoportunk, a csoportnak van osztályjegyzetfüzete, ebben már vannak közös és névre szóló lapok, egy két link is került bele.
Jövő héten ezeket birtokba veszik a gyerekek.

Ma kerestem (a régi, megszűnt helyett) új idővonal alkalmazást. Találtam egy jó párat, a nagy részüket ki is próbáltam, végül a TimelineJS-t választottam. Tetszetős, jól áttekinthető idővonalat készíthetünk úgy, hogy egy exceltábla sablont töltünk le a Drive-ba, onnan megoszthatjuk közös szerkesztésre. A sablon fejlécét nem szabad megváltoztatni, a minta szerint kell az időpontot megadni, hozzá az eseményt és a kapcsolódó média elemeket (képeket, videót) és a végén excel táblánkat közzé kell tenni a neten. A közzététel után az alkalmazás egy balról jobbra haladó vetítést készít, nagyon tetszetős formában következnek egymás után az általunk elkészített események.
Ha majd néhány időponttal feltöltjük a táblát, itt is megosztom.

A megosztott excel linkjét szintén a Teams felületén lévő közös OneNote jegyzetfüzetbe tettem bele. Itt férhetnek majd hozzá a gyerekek. Ezzel elkerülhető, hogy már akkor is nyilvános legyen, amikor még nem készült el.
Ha már "megmutatható", akkor beágyazható blogba, weblapra.

A Linoitot most információk összegyűjtésére használjuk. Házi feladatként gyűjthetnek a tanulók adatokat - jelenleg a hét vezérről.

Keresek egy jó szavazós alkalmazást, mert a Kahoot csak 4 egységet kezel, de nekem 11 nevem van (őket választotta ki az osztály törzsfőnek), ezekből kellene 5+1 gyereket kiválasztani. Remélem, találok megfelelőt!

Az ilyesmikkel így szombaton el lehet bíbelődni akár 6 órát is. 😏
Hamarosan jelentkezem a folytatással.




2018. január 6., szombat

Formatív értékelés a Vocal Recall alkalmazással

Január 2-án a Twitteren Martin Burett "csiripelt" erről az alkalmazásról. Felkeltette az érdeklődésemet, azonnal letöltöttem az iPad-re. (A GooglePlay áruházban androidos változata is megtalálható.) 
A lényeg, hogy QR kódok mögé "hangos" értékelést rejthetünk, saját hangunkon mondhatjuk el diákjainknak, hogy hogyan vélekedünk munkájukról.
Először a QR kódokat kell e-mailben megkérni, lehet 70-et, 140-et, 280-at is igényelni. Ki kell a kódokat nyomtatni. Az alkalmazáson belül ezután a felvétel ikon segítségével elmondhatjuk (max. 5 perces 😁 értékelésünket, amit a "felhőben" egy QR kódhoz rendelhetünk. Jó, ha elnevezzük a QR kódot, hogy később be tudjuk azonosítani! Az elkészült kódot a diák adott munkájához kell csatolni, mondjuk ragasztóval. A tanulók egy QR kód olvasó segítségével tudják meghallgatni az értékelést.
Hétfőn az írás füzetekbe ragasztott kódokkal fogom kipróbálni az alkalmazást, kíváncsi vagyok tanítványaim reakcióira.
Ami számomra pozitívum az appban, hogy személyes, egyéni, nem kell, hogy az "osztálytársak is hallják", elkerülhető, hogy a gyerek kényelmetlenül érezze magát társai előtt. (Természetesen az értékelés itt is akkor jó, ha korrekt és fejlesztő.)

Ez egy próbálkozás, nem nagyon kreatív, de kíváncsi vagyok a gyermekek reakciójára, amikor kiosztom holnap a félévi szövegértés felmérőt.

 

2017. október 30., hétfő

Tanulás újratöltve - Learning Reloaded

Október 25-én a FinnAgóra szervezésében valósult meg a konferencia egy nagyon impozáns helyen, a Budapest Music Centerben. A FinnAgora Finnország Budapesten működő intézete, ahogy olvashatjuk róla.


Az eseményre a konferencia felhívás alapján olyan magyar tanítókat, tanárokat vártak az alap-, közép- és felsőfokú oktatásból, akik nyitottak az új oktatási módszerekre, a digitalizációra.
A rendezvényen igen sokan voltak, de megfigyelésem szerint nagy százalékban jelentek meg nem pedagógusok is.


Szerencsére ismét találkoztam ismerős arcokkal abból a pedagógus közösségből, akikkel szívesen vagyok együtt, mert úgy érzem, hogy hasonlóan gondolkodunk a gyerekekről, a tanulás-tanítás folyamatáról. Egyikőjük, Szeverényi Irma aközött a tíz pedagógus között is ott volt, akik a plenáris Teachmeet-en és workshop keretében is bemutathatták munkájukat. Irma az Anyahajóról beszélt.
.


A konferencia mondanivalójában, a bemutatott (főleg digitális) technológiák tekintetében nem hozott újat, de jó volt látni és hallani a finn oktatás területéről érkezett szakembereket és pedagógusokat.
Irigykedve hallgattam az egyik előadásban felsorolt OECD eredményeket, melyek a finn társadalom előkelő helyezéseit mutatták be. Ezek nem csak a finn oktatásról szóltak, hanem pl., hogy a finnek mennyire boldogok (legyen ez a szó számomra bármilyen megfoghatatlan is).



A leghitelesebb "arc" Pekka Peura matektanár volt. Előadásában és a workshopon is szimpatikusan, lényegre törően mondta el, hogyan és miért szeret tanítani.


Arról most nem beszélt, amit végül Klacsákné Tóth Ágotától tanultam meg, aki figyelemmel kísérte már korábban is Pekka munkáját, hogy milyen (számomra) szenzációs és egyszerű önértékelési és együttműködésre ösztönző eszközt fejlesztett egy excel tábla segítségével. Szóval ezért az (számomra) új dologért már megérte elmenni.

Forrás: http://maot.fi/author/ppeura/

Gondolatok, amiket érdemesnek tartottam lejegyezni:
  • Vörös szőnyeggel tervezték várni a pedagógusokat, mert fontos az ő megbecsülésük. (Bombera Krisztina)
  • A finn oktatás felvirágoztatása fontos kormányzati döntés volt. (Bombera Krisztina)
  • 100 oktatási innováció van jelen egyszerre a finn oktatásban. (Leena Pöntynen)
  • A finn iskolák között nagyon kicsi a színvonalbeli különbség. (Leena Pöntynen)
  • Magasan képzett pedagógusok dolgoznak, akik most például a fiúk "lemaradását" kívánják csökkenteni a lányok eredményeihez képest, mert Finnországban ez tapasztalható jelenleg. (Leena Pöntynen)
  • Nem elégedettek, most dolgozzák ki a stratégiákat arra, hogy hogyan csökkenthető az iskolán belül az egyes osztályok közötti különbség. (Leena Pöntynen) 
  • A kollégák közötti tudásmegosztás az egyik legfontosabb tényezője az oktatásnak (legyen ez tantestületen belüli vagy tantestületek közötti). (Leena Pöntynen)
  • A legfontosabb a tanári szabadságom, hogy emberi módon taníthatok. (Pekka Peura)
  • A matematika órán egy-egy témakör teljes tananyagát megadja a tanítványainak előre, ezzel éri el náluk az önszabályozás képességének fejlődését. (Pekka Peura)
  • Szükség van a kollektív pedagógiai mítoszokkal való leszámolásra, hogy újfajta szemlélettel legyünk képesek tanítani. (Pekka Peura) Ezt annak idején M. Nádasi Mária professzor is hangsúlyozta előadásaiban.
  • A tanórát mindig a gyerek kezdi, az ő kérdéseiből, problémáiból indul az óra. (Pekka Peura)
  • A legnagyobb különbség a magyar és a finn oktatás között, hogy míg  nálunk innovatív pedagógusok dolgoznak elszórva, az ország különböző pontjain, néha nem is tudva egymásról, Finnországban innovatív tantestületekkel dolgozik együtt az oktatási kormányzat. (Setényi János)



A program a workshopokkal zárult, ahol a kollégák (finnek, magyarok) bemutathatták munkájukat.