2017. március 27., hétfő

Education Exchange - E2 Torontó

Torontó a CN toronyból
 
Ez többé - kevésbé egy szakmai blog. Most, itt a bejegyzés elején egy cseppet sem leszek szakmai, hiszen ez mégis csak egy blog. Pontosan két hete érkeztem haza. ("Harmincöt perc múlva" szállt le a gépem.) És még most sem tudom felfogni, hogy valóban megjártam a "világ túlsó felét", hogy átkeltem az óceánon. Néha azon kapom magam, hogy gondolkodom, az utazás előtt vagyok-e még. Fiatalkoromban sokat utaztam a táncegyüttessel, bejártam szinte egész Európát, de eljutni az amerikai kontinensre valahogy mindig is elérhetetlennek tűnt számomra. Tehát valószínű ezért indokolatlanul "nagy ügyet csinálok" ebből az utazásból. (Azt már el sem mesélem, hogy hogyan álltam hozzá, amikor megtudtam, hogy engem választottak a részvételre. 😌)


A legnagyobb ijedelmem, hogy a hétköznapok sűrűje annyira visszaránt, hogy az érzések, amik az események gyors egymásutánja során keletkeztek bennem, elmúlnak és hamarosan semmit nem fog jelenteni az, hogy "ott" voltam. Hiszen csak 6 napot voltam távol. Persze az időeltolódás miatt egy kicsit többet, de itthoni idő szerint 6 napot. Abból 30 órát utaztam. Egy vasárnapom volt még "regenerálódni" és visszatekinteni, azután a munka, a hétköznapok jöttek, a szó legrosszabb értelmében. Nyilván, annak, aki sokat utazik, különösen munkából kifolyólag, nincsenek ilyen érzései.


De miért és hogyan kerültem Torontóba? Hosszú hónapok óta (már években is mérhető), hogy részt veszek a Microsoft oktatási programjában. (Ha belegondolok nem is tudom, hogyan kezdődött, hiszen a digitális világban nagyon sok helyen megfordultam/megfordulok. Csatlakoztam a Microsoft által létrehozott innovatív pedagógus csoportokhoz, elvégeztem képzéseket, egy nagyszerű csapat tagja lettem. Emellett tanítóként "osztom az észt" vagy "hirdetem az igét" (ki-ki döntse el maga😁) az IKT eszközök oktatásban való alkalmazhatósága témában. Ez az út úgy kezdődött, hogy jött egy telefon...Írtam angolul egy pályázatot a mindennapi munkámról, a projektjeimről, arról, hogy hogyan használom az IKT eszközöket (többek között a Microsoft termékeit) mindennapi munkámban. És jött még egy telefon, hogy engem (is) kiválasztottak arra a feladatra, hogy a Microsoft E2 konferenciáján Magyarországot képviseljem. A megtiszteltetés óriási volt. Hiszen én egy tanítónő vagyok (már nem merem írni, hogy csak, mert megróttak érte), nekem nagy megtiszteltetés, hogy az innovatív pedagógusok egyike lehetek. Két remek kollégával utaztam: Gecsei Évával és Nemes-Nagy Erikával. Mindkettőjüknek van már "nevük" különböző szakmai csoportokban.



Az E2 konferencia helyszíne tavaly éppen Budapest volt és emlékszem, hogy "irigykedve" figyeltem kollégáimat, akik akkor részt vehettek az eseményen.

Mert az esemény, a konferencia 3 napja kiválóan volt megszervezve. Már 1 hónappal előtte egy webináriumon mondták el a főszervezők a legfontosabb tudnivalókat, az elvárásokat és azt, hogy "miben is lesz részünk".
A OneNote-ban megosztott jegyzetfüzetben előre megkaptunk minden, a részvételhez szükséges információt.

Az üdvözlő szöveget Anthony Salcito "jegyezte".

"Welcome to Toronto!
Microsoft in Education is thrilled to welcome you to Toronto, Canada for the E2| Education Exchange, Microsoft’s premier event for educators. You were selected as one of the most innovative educators from around the world and we are looking forward to three days of collaborative learning and exploring how to further improve student outcomes worldwide.
Throughout the week, you will hear from education thought leaders, connect with other educators who are driving amazing innovation in their classrooms, and receive professional development from your peers and industry experts. The sessions and trainings over the next three days were developed by educators, for educators, and we hope you will be inspired. This week, we challenge you to try something new and to take an opportunity to learn from educator peers who are also pushing the boundaries of innovation in the classroom.
We hope you enjoy your stay at the Fairmont York. Do not hesitate to notify the hotel staff or the E2 Registration Desk if there is anything we can do to make your visit more comfortable."

IMG_1862-32
Pedagógus kollégák a világ minden tájáról - Forrás: a rendezvény hivatalos fotóiból a Flickr
És valóban így volt. A rendkívül feszített 3 napban rengeteg kiváló, innovatív pedagógussal találkoztunk, dolgozhattunk együtt, megismerhettük egymás munkáját, hallhattunk a Microsoft és a "társpartnerek" újításairól, workshopokon vehettünk részt és magunk is alkothattunk, ötletelhettünk, inspirálódhattunk.
Ilyeneket szerezhet, aki regisztrál
Olyan sok program zajlott - néha párhuzamosan, hogy még mindig nem rendeződtek az események a fejemben.


Szelfik
Remek nyitó-, záró- és egyéb előadásokon vehettünk részt. A nyitóelőadáson megtisztelt bennünket Reza Moridi (Minister of Minister of Research, Innovation and Science) és a nyitó műsort tehetséges kanadai gyerekek adták.


A kanadai himnusz
 
Az egyik kiemelt feladat az ún. Group Challenge volt, melyben a különböző országokból érkező pedagógusokat összesorsolták egy közös projekt kidolgozására.
Ebben az évben kiemelt téma a "Make whats next"  vagyis "Mi legyen a következő lépés". Hogyan tudunk a  jövő oktatásához jó ötletekkel, innovációkkal hozzájárulni?  Hogyan lehet a diákok aktív tanulási kedvét növelni, hogyan lehet őket felelős, empatikus, segítő, aktív állampolgárokká nevelni például a digitális tartalmak segítségével? Hogyan lehet konkrétan a WE.org keretrendszert implementálni ehhez? Ötleteket, történeteket kellett röviden kidolgozni a témához. Két nap állt rendelkezésére minden csoportnak, a legjobb ötleteket a záró "díszvacsorán" jutalmazták.
Csoportomban, melyben 4 remek kollégával dolgozhattam, ez az ötlet született.
"SteveSpeak" 


A Minecraft ezen a konferencián az egyik kedvenc alkalmazás volt.

A workshopok közül először egy Minecraftos bemutatót választottam, majd másodikként a Introducing Microsoft MakeCode – Making Computing Fun! bemutatót, ahol szert tettem egy micro-bit-re. (A Digitális témahéten nagy hasznát vettük, hiszen mese jelképeket programoztak "bele" tanítványaim.)

A harmadik napon számomra a rendezvény fénypontja következett, a Learning Marketplace. Ezen a kb. 6 órás programon a 300 pedagógus bemutatta egy-egy táblán saját munkásságát. Egy igazi soknemzetiségű happening. Egy teremben a világ szinte minden nemzete. Bemutathattuk magunkat, meglátogathattuk kollégáink standját, beszélgethettünk, ismerkedhettünk, kapcsolatokat építhettünk, apró ajándékokat gyűjthettünk be. Óriási volt a forgatag és még kanadai iskolások is meglátogatták a rendezvényt és szavaztak a tábláinkra. Azt tapasztaltam, hogy azok a standok voltak a legnépszerűbbek, ahol a robotikát, a programozást, a természettudományokat népszerűsítették kollégáim. 
Tar Marianna tanító standja







Sok tanító munkájával is megismerkedtem, például az USÁ-ból és Új Zélandról.

A záró Gálavacsora Toronto Music Halljában zajlott excluzív körülmények között. 




 
Végül, de nem utolsó sorban, pazar volt az ellátás, a rólunk való gondoskodás, három napig ünnepeltek és kényeztettek bennünket. A régiós vacsorák, a workshoppokon és a zárórendezvényen a felszolgálások elkápráztattak mindenkit.



Gumicukor hegyek


A vége (bár rengeteget lehetne még mesélni, de akkor sohase lenne vége) újra személyes. Jó lett volna még pár nap, hogy Kanadát mint országot, Torontót mint várost felfogjam. Azok a rövid órák, melyekkel szabadon rendelkeztünk, kevésnek bizonyultak. Európából minden országnak van illata az emlékeimben, sajnos Kanadából nem maradt illat


A városháza

Mint Újpesten

Az utolsó napi Niagar Falls-i látogatás azonban kárpótolt mindenért.



szönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ebben a (nekem) világraszóló élményben lehessen részem.

Végül egy kis szubjektív fotóválogatás a 700 db általam készített fényképből. 
Hivatalos fotók pedig ITT

Indul a 7,5 óra

A levegőben

A belváros felé


Aludni jó

Okosodom a királyné égisze alatt

Szálloda ablakból

Fermont Royal York

Nemzetközi kapcsolatok

Magas

A csapatom

Robotkéz

Lelkes építők




Nemzetközi kapcsolatok

A 4 nap alatt kitavaszodott

Esős reggel

Csodás

Hazafelé