2012. július 5., csütörtök

Újszerű (?) tanuláselméletek, újszerű(?) tanulási környezetek


A napokban olvastam Fehér Péter Konstruktív pedagógiai kísérletek és számítógéppel segített tanulás című, 10 évvel ezelőtti tanulmányát. Az írás létrejöttének időpontja azért fontos, mert (sajnos) a cikkben lévő elméleti megállapítások még mindig újdonság számba mennek a hagyományos iskolai környezetben. Már régen elavultnak kellene lenniük, és lehet, hogy a bemutatott számítógépes alkalmazásokra igaz is (félek, hogy nem), hogy van náluk jobb, de a tanulmány elején felvázolt tanulási koncepció, a konstruktivista filozófia elvei még mindig nem igazán nyertek teret az oktatásban. Ezért is lehet, hogy az alábbi mondat még mindig új dologként megállja a helyét: „Az évezred végére hihetetlenül felgyorsult technikai fejlődés mögött elmaradt az a szemléletbeli váltás a pedagógiában, amelynek hiánya immáron gátjává válik "az oktatás forradalmának".

Olyan köröknek lehettem tagja az utóbbi időben, ahol csupa innovatív, megújulni kész pedagógussal találkoztam, így a jövő optimizmusra is adhatna akár okot, csak ne mozdulnának „azok a rendszerek” olyan lassan. Hiszen sokan mondják, hogy az oktatás csak rendszerszinten képes változni, és ez vélhetőleg így is van.
Igazából mégsem az oktatás jelenlegi helyzetéről szeretnék most írni, azt meghagyom a politikusoknak, hanem gondolataimról, emlékeimről, melyet az írás indított el bennem.

2000-ben elvégeztem az Ec-Pec Alapítvány által indított Lépésről lépésre programot, melyet a Soros Alapítvány támogatásával roma gyerekek felzárkóztatására adaptáltak. Hogy miért pont ez a képzés érdekelt, azt azóta sem tudom felidézni, hiszen egy budapesti lakótelepi iskola tanítójaként nem nagyon volt alkalmam roma gyerekek tanítására. Talán a program szellemisége, ami megfogott és nagyon vágytam valamiféle módszertani megújulásra. (Az Ec-Pec Alapítványról itt olvashat.)

Amikor a bejegyzésem elején említett tanulmányt olvastam, azonnal párhuzamot vontam a két „program” között. A konstruktivizmus által kitűzött pedagógiai alapelvek összecsengenek a Lépésről lépésre program alapelveivel: „A megváltozott pedagógusszerep elfogadása, a gyermekközpontú attitűd kialakítása, és a gyermekek szükségleteiből kiinduló tanulás és tanítás szervezése” számomra hasonlót jelentett, mint amit annak idején a programról tanultam.

És, ami a legfontosabb, hogy olyan tanulási környezet megteremtését tűzi ki célul mindkét elmélet, ami a gyerekeket hozzásegíti a hatékony tudáskonstruáláshoz. Azonnal eszembe jutott, hogy az osztályt tevékenység központok köré szerveztük: a matematika, környezetismeret, irodalom, művészetek tevékenységközpontok alacsony polcokkal voltak elválasztva egymástól, egy – egy központon belül csoportpadokkal és a polcokon megtalálható volt „minden” eszköz, ami az adott csoportban a tevékenykedés útján elsajátítható tudáshoz kellett. (Ebbe természetesen beletartoztak a tankönyvek is.) Sajnos az eszközök mindig az iskola adott anyagi helyzetétől is függtek, de sokat segíthettek a szülők is, mert őket is bevontuk az „oktatásba”. (A legjobb év a TÁMOP pályázatok éve volt, ekkor igen sok eszközt tudtunk beszerezni.) Persze nem mindig kell nagy dolgokra gondolni, hiszen az őszi termések begyűjtése, ugyanúgy eszköznek számított. A gyerekek szabadon használhatták ezeket a tárgyakat, attól függően, hogy ezek hogyan segítették őket a tanulásban. Az elsősöket úgy tanítottam (tanítom) olvasni, hogy a tárgyakat Post-it lapokon, nyomtatott nagybetűvel megneveztük. (A szekrény oldalán ott volt, hogy SZEKRÉNY, a szék hátán, hogy SZÉK…)
Ezek a gyerekek most 11.-esek

Nagy előrelépés - bár nem rendezhető egyik tevékenység központba sem, hanem inkább az osztály kitüntetett részét foglalja el - a digitális tábla bekerülése a terembe. Ez az eszköz a „multifunkciót” képviseli, hiszen minden (vagy legalábbis a legtöbb) tevékenységhez jól alkalmazható. (Szerencsére állandó internetkapcsolat is van hozzá.)
Ők szeptembertől harmadikosok

Mi az, amit még egyezőnek véltem a konstruktivista tanuláselmélet és az általam alkalmazott program között? Például a projektalapú oktatás. Minden évben három projekt. Persze ez nincs kőbe vésve! Az elsősöknek nem biztos, hogy kell annyi, a nagyobbakkal már érdemes. Saját tudáskonstruálás? A gyerekek a projekt témájának kiválasztásától kezdve, a kidolgozásán át egészen a megvalósításig vesznek részt a munkában. Persze időnként én terelgetem őket egy - egy téma köré, és a tananyagot én rendezem el a projektben, de nagyon sok mindent rájuk lehet bízni. Szeptembertől a Meseország témát fogom nekik felajánlani első megvalósítandónak, majd meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ha ők is részesei lehetnek a folyamatnak, sokkal lelkesebben tanulnak, és ez már nagy szó, abban az oktatási rendszerben, ahol a bekerülő tanulók 60%-a az első félév végére elveszíti belső tanulási motivációját.

A Konstruktív pedagógiai kísérletek és számítógéppel segített tanulás című tanulmány az elméleti bevezető után a számítógépes tanulás jó gyakorlatairól ír. Ezek nagyon hasznos és megfontolandó, alkalmazandó gyakorlatok, de úgy vélem, inkább nagyobbakról szólnak. Tavaly az első bében az informatika óra keretében a TuxPaint rajzoló programmal a Digitelló rajzpályázatára készítettünk meseillusztrációt. A mese adott volt, Digitellóról a robotról szólt (itt érhető el), a gyerekeknek csak el kellett képzelni és meg kellett valósítani a jeleneteket a rajzoló program segítségével. Nagy élvezettel és profizmussal folyt az osztályban a munka. :-)
A téma sokrétű és szerteágazó, a következő tanévben osztályom munkájáról majd időről – időre „tudósítok”.


2012. július 4., szerda

Miért írok blogot?

2012 tavaszán részt vettem (önkéntes alapon) az ELTE, Ollé János által szervezett, Információtudomány és média a 21. században  MA kurzusán. A teljesítés egyik alapkövetelménye volt, hogy blogot kellett vezetni. Ezzel párhuzamosan a mentor tanár képzésen is alapkövetelmény volt egy közös blog írása. Így azután, tanító létemre alapos kiképzést kaptam "digitális pedagógusságból".

Őszintén bevallom, először idegenkedtem ettől a tevékenységtől. Majd egészen belejöttem. Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom az írást, mostmár minden kényszer nélkül. Ha nem is válok senki hasznára, legalább a magam szórakoztatására.