2023. június 11., vasárnap

Infoparlament 2023

Az Infoparlament az Infotér által szervezett, az Országházban és a Várkert Bazárban zajló nívós esemény, idén tizennegyedszer került megrendezésre. Blogomban már többször is tudósítottam a konferenciáról.

A 2023-as rendezvény legfontosabb, bevezető gondolatait ITT találjuk, és ezek voltak azok a szavak, ami miatt nagy várakozással készültem az eseményre.

Ugyanis az idei rendezvény fő témája a Mesterséges Intelligencia volt. Bármerre nézünk – politika, külpolitika, egészségügy, oktatás, ez ma a vezető hír. Hogyan „jutottunk idáig”, mit kezdjünk a MI-val, féljünk-e vagy örüljünk a térnyerésének?


A plenáris előadásokat az Országházban hallgathattuk meg, a Várkert Bazárban pedig kiváló, érdekes témákat több szempontból boncolgató kerekasztal beszélgetésekre került sor.

 

A konferenciát Soltész Attila az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke nyitotta meg, a fenti linken el is olvashatjuk bevezetőjét. Elmondta, hogy előadásának egy szakaszát a CHATGPT és a Google fordító használatával írt. Nem lett rossz a szöveg, bár néhány tárgyi tévedés került bele és egy kissé sematikus lett a mondatszerkezet. A következtetés tehát az, hogy kell az ember a mesterséges intelligencia felülbírálásához. Előadásának kulcsszavai voltak még: „Mátrix, Orwell 1984, a kezünkben van a jövőnk.” Ő is, mint szinte minden előadó beszélt arról, hogy sürgető probléma a mesterséges intelligencia előretörésének idején, hogy meg kell védeni a polgárok adatait, magánéletét. Ahogy a technológia folyamatosan fejlődik, a törvényeknek lépést kell tartania ezekkel a gyors változásokkal. Utalt a digitális szakadék meglétére, felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia gyors fejlődése óriási egyenlőtlenségeket is teremthet a társadalomban.




A második előadó, Fábián Gergely kormányzati szempontból vizsgálta a mesterséges intelligenciát és annak hatékonyságát.

 


 

Ő említette a Hype görbét is, mely most a ChatGPT-nek köszönhetően felfelé ível. (A ChatGPT rendkívül népszerű volt minden előadónál. 😊) Kitért arra is, hogy a most megjelenő generatív AI merőben más, mint az eddigiek, számtalan előnye van és lesz, de számtalan kihívást is tartogat. Előadásának egyik diája egy 5 évvel ezelőtti kutatás eredményét mutatta.



Ezután Kaszás Zoltán előadása következett, ami számomra a délelőtt legérdekesebb része volt, annak ellenére, hogy az OTP-nél történő fejlesztések ismertetése sok-sok adatot, számot tartalmazott. A felszólalás azzal kezdődött, hogy mind a terem, mind az MI nagy - nagy alázatra kötelez bennünket. Itt is szóba kerültek az 5 évvel ezelőtti jóslások, találgatások, amik nem váltak igazán valóra, mert senki sem jósolta a mesterséges intelligencia ilyen mértékű előretörését akkoriban. A megjelenő transzformatív technológiák eddig is átalakították és ezután is át fogják alakítani az életünket. Kezdetben minden ilyen technológiához szkeptikusan vagy félelemmel viszonyultunk, majd lassan „elsimultak” a dolgok. Az AI-jal se lesz ez másképp. Lassan a gazdaság mindennapjaiba is beépül a mesterséges intelligencia, de ha nem ismerjük jól a működését, számos problémánk lehet belőle. Ezért az OTP-nek feladata a munkatársak szemléletformálása, a képességek fejlesztése. Itt az előadó párhuzamot vont az oktatással is.

Megismerhettük az OTP legújabb fejlesztését, amit egy 5 milliárd dolláros amerikai startuppal együttműködve végez, nagy hangsúlyt fektetve a magyar nyelvi modellre. Első lépésként a Gyűrűk urát tanították meg az MI-nek magyarul, kipróbálva, hogy mit eredményez ez. 😁

Kérdés, hogy magyar nyelvi vagy nemzetközi modelleket kell-e építeni? – ezt a kérdést tette fel Kaszás Zoltán. Feltétlen fontosnak tartja a magyar nyelvi modelleket, ezért együttműködnek ebben a projektben az ELTÉ-vel és a Szegedi Tudományegyetemmel is. Azt is elmondta, hogy a ChatGpt – nek óriási infrastruktúra igénye van, az OTP modellnek 25 és 30 milliárd paramétere lesz. És, hogy miért nem a ChatGpt-t használja az OTP? Mert így a saját rendszerben lévő adatokat kontrollálni tudja, és az adatok is pontosabbak lehetnek.

 



Budai Gergő, a Vantage Tower cégtől igen szemléletes módon a mesterséges intelligenciát kiszolgáló hazai mobil infrastruktúráról beszélt, hasonlóképpen Rakoncza Zsolthoz, a DELL képviselőjéhez.

Az utóbbi előadó előadásában volt azonban 2 igen elgondolkodtató dia, mely ugyan a vállalkozásokat vizsgálta, de nem tudtam megállni, hogy le ne fordítsam az oktatásra is ezek mondanivalóját. (Sajnos a két fotó nem lett túl jó, de talán értelmezhető.)





Kübler - András Judit, cége az AWS munkáját ismertette.

Ezután következett Porkoláb Imre dandártábornok a Védelmi Innovációs Kutatóintézettől, akinek az előadása szintén nagyon érdekes volt. Talán ez a dia összefoglalja, hogy mit is csinálnak ők a kutatóintézetben és a hadseregben:



Elnyerte tetszésemet a „digitális katona” kifejezés. Most éppen a VR szemüvegek kipróbálása következik egy kiképzés során.

A Microsoft sem hiányozhatott a plenáris előadásról. Képviseletében Szabó Péter elmondta azokat az új fejlesztéseket, amikről előző nap egy fiatal IT szakembertől is hallhattam a Microsoft Innovatív Iskola zárórendezvényén. A Parlamentben hallhattunk az OpenAI-ról, a ChatGPT-ről, a CoPilotról, ami kiváló segítő lehet egy prezentáció elkészítésében, az excel kezelésében, a párhuzamos értekezleteken való részvételben. (Sajnos a Copilot az oktatásba még nem érkezik meg, pedig ott is nagy hasznát tudnánk venni.) Az előző napi Microsoft Iskolás rendezvényen szóba kerültek azok az oktatási alkalmazások, amiket viszont már rég óta használhatunk, hogy megkönnyítsék a tanulók, pedagógusok munkáját. (Immersive Reader, Searching Coach, Learning Accelerator, Insight).

És, hogy miért most? Ezt talán elmondja a kép:



A délelőtt utolsó előadásában Balla Attila beszélt a Neumann 2023. eseménysorozatról, melyről ITT is tájékozódhatunk.




A hajókázás és a kiváló ebéd után következett két kerekasztal beszélgetés, melyek közül én csak az egyiken vettem részt.


 



 

Igazából nehéz feladat lenne szavakkal leírni az egész beszélgetést. Csak a benyomásaimról tudok beszámolni. Kiválóak voltak a kérdések, az élet számos területéről érkeztek a beszélgetőpartnerek. Engedték egymást kibontakozni, meghallgatták egymás véleményét, és persze más volt a megközelítése a Google, a Microsoft szakemberének, egy oktatási szakembernek, egy pszichológusnak, egy egyházi képviselőnek, de abban egyetértettek, hogy a mesterséges intelligencia csak egy eszköz és rajtunk múlik, hogy hogyan használjuk. Ha a kérdés elment a kicsit már közhelyes félelmek vagy a „hypolás” irányába, akkor is válaszaikkal helyes útra terelték a beszélgetést. Nagyon élveztem, még hallgattam volna tovább is.

És az talán megbocsájtható, hogy leginkább az oktatási szakember gondolatai fogtak meg, bár ő igyekezett nem csak az oktatás szemszögéből megközelíteni a kérdést.

Setényi János néhány gondolata ragadt meg bennem:

1.    A mesterséges intelligencia működéséhez rengeteg infrastruktúrára, szerverre van szükségünk. Ezeket az óceánok fenekén tárolják manapság, mert hűteni kell őket. Egyfelől segít minket ez a transzformatív technológia, másfelől felmelegíti az óceán vizét. (A téma kapcsán gondoltunk már erre?)

2.    Többször is elmondta, ő külön is, hogy ez csak egy technológia és nem lehet a haladás útjába állni. Kár már – már közhelyesen „parázni” attól, amit egyébként az ember alkot, hoz létre.

3.    És végül nagyon megfogtak a zárásképpen, mégiscsak az oktatásról elmondott mondatai (amit, lehet sokan nem bocsájtanak meg majd nekem, hogy lejegyeztem), amik így szóltak:

Arra a kérdésre, hogy milyen szakmák fognak megszűnni a mesterséges intelligencia hatására, ezt válaszolta: „A tanári pályán azok a tanárok lesznek bajban a mesterséges intelligencia miatt, akik 45 percen keresztül rezegtetik a hangszalagjukat és a könyvet tanítják, de azokat, akik a mesterséges intelligenciát is használva Szókratészi vitákat, értekezéseket folytatnak a diákjaikkal, nem fenyegeti az AI veszély.😊


2023. április 16., vasárnap

Robotika, kódolás kisgyermekkorban konferencia 6.

RKK6 - ahogy becsületes rövidített nevén emlegetik a konferenciát.

2023. április 14-én került sor az ELTE Tanító- és Óvóképző karán a már hagyományosnak számító konferenciára. Előtte való nap érkezett a hír, hogy szekcióvezető leszek. :)

A konferencia témája 2017 óta az algoritmikus gondolkodás fejlesztése, a kódolás alapozása és a robotika alkalmazása 3-10 éves korosztályban.

<A plenáris előadást 3 nagyszerű előadó prezentálta és a témák is izgalmasak voltak. 

Dr. Nagy Enikő egyetemi docens az Óbudai Egyetemről az Ember-gép interakciók szerepe a tanulási folyamatokban - fókuszban a NAO humanoid robot címmel tartott előadást. A robotot élőben, működés közben is megtekinthették az résztvevők.

Novák Károly tanító, fejlesztő támogató profilú mesterpedagógus, a Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar oktatója előadása MI lesz? MI van! - A mesterséges intelligencia használatának lehetőségei az iskolában címmel a mesterséges intelligencia gyakorlati megközelítéséről szólt.

Dr. Lénárd András az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának egyetemi docense, dékánhelyettes Robotika az alsó tagozatos tankönyvekben címmel az első tanítási tapasztalatokról beszélt.

Dr. Lénárd András

Novák Károly

Hogy a teljes kép meglegyen a rendezvényről, a 3 szekcióban elhangzott előadások címét is idemásolom (forrás: a résztvevőknek kiküldött levél), hiszen csak 1 szekciót láttam teljes egészében, amiről szubjektíven be is számolok. A szervezők ígérete, hogy hamarosan megjelenik egy tanulmánykötet, amiben az absztraktokat is olvashatják.

1. Szekció Élményközpontú oktatás - szubjektív beszámoló

Dr. Farkas Károly Óbudai Egyetem: Játékos Robotika

Élvezetes előadása a robotokról és a kisgyermekkori játékról szólt, ez volt mondandójának a vezérfonala is. Merészen egészen a görögöktől indult, majd Offenbach Hoffmann meséin keresztül jutott el a mai robotokig. Megtudtuk, hogy az emberiséget mindig is foglalkoztatta, hogy vajon milyenek lehetnek a humanoid "gépek". Láthattuk a prezentációban Atlas robotot, aki képes a Dirty dancing kedvenc slágerére táncolni.   Hallottunk a JIO-ról, a játékos informatika oktatásról, az értelem és érzelem kapcsolatáról, arról, hogy a gyermeknek át kell élni a programozást, csak azután tudja kognitív képességei segítségével megvalósítani azt. És végül, de nem utolsó sorban megismerkedtünk Alpha minivel és Yanshee robottal, akiket "gazdájuk", az előadó szuper dolgokra volt képes programozni (például a nyelvtanulás területén).

Dr. Czékmán Balázs Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola: A programozás tanulásának körülményei általános iskolában 

Balázsnak, amellett, hogy igazgatóhelyettes, informatika tanár, a fő profilja a kutatás. Most is az aktuális kutatása részeredményeiről számolt be a hallgatóságnak, akiket nagyon is érintenek ezek az eredmények. A digitális kultúra tantárgy bevezetésével, már alsó tagozaton nagy hangsúlyt kapott a robotika tanítása. A kutató a megvalósíthatóság körülményeit, az iskolában meglévő vagy hiányzó eszközöket vizsgálta, kutatásának másik része pedig a gyerekek robotikával, digitális kultúrával kapcsolatos attitűdjével foglalkozik. (Az eredmények értékelése még zajlik, ez utóbbi egy másik konferencia témája lesz majd.) Az előadó prezentációja, sok - sok adattal a Facebookon szakmai csoportokban elérhető. Elmondta, hogy a szülők, ha az iskola nem is adja meg gyermeküknek a digitális eszközökhöz való hozzáférést, mindent megtesznek, hogy megteremtsék gyermekeik számára ennek a feltételeit. Akár fizetős szakkörökbe, tudásközpontokba is beíratják gyermekeiket. Erre azért is szükség lehet, mert a kutatás részeredményei is bizonyították, hogy iskolák és iskolák között valós különbségek vannak például eszközellátottságban. Elmondta, hogy az infrastruktúra hiányában, a tanárképzés hiányosságaiban és a pedagógushiányban mutatkoznak meg a negatívumok, és csak néhány pozitívum tudja az eszközellátottságot bővíteni. Ezek azonban csak időnként megjelenő lehetőségek, mint a Meet and Code pályázat, a piaci szereplők belépése a folyamatba vagy a vándorrobot programok. A kutató előadásában méltatta a digitális kultúra tantárgy megjelenését alsó tagozaton, valamint a 3-8. osztályos tankönyveket is.

Dr. Czékmán Balázs

Ezután a szekción belüli szekció következett. Nem csak azért, mert csupa kiváló fiatalember mondta el gondolatait, de azért is, mert mindhárman digitális élményközpontból érkeztek.

Novák Sára Anna Edu&Fun Digitális Élményközpont: Vizuális kultúra és technológia az Edu-ban 

Jómagam is részt vehettem elsős és ötödikes gyerekekkel az Edu&Fun foglalkozásain, melyeket Sára tartott, tapasztalatból tudom tehát, hogy mennyire élvezik a gyerekek.

Sára arról mesélt, hogy mi is az az Edu&Fun élményközpont. Majd szemléletesen mutatta be, hogy hogyan lehet a vizuális történetmesélést összekapcsolni a technológiákkal. Az ő előadása is az "ősöktől" indult, mi pedig lelkesen éltük meg az "AHA" élményt, amikor arról mesélt, hogy hogyan rajzolták a figurákat a Disney központban, mi volt az a Zootróp, a Flipbook vagyis a pörgetős füzet. Hiszen a tanórákon (unalmunkban) mi is rajzoltunk ilyesmiket a füzetlapok sarkára és lelkesen pörgettük azokat, kezdetleges rajzfilmet készítve ezzel.

A jelen azonban nagyon komoly egy-egy ilyen foglalkozáson: littlebits-eket kapcsolnak össze a tanulók és ezekkel a kis áramkörökkel teremtik meg a történetmesélés alapjait. Majd thaumatropot is készítenek, ami 2 körből áll, melynek mindkét oldalán képek vannak, a littlebits segítségével pedig mozgóképpé változnak. Ezenkívül mesélt a Flipaclip, a Stopmotion, Greenscreen technológiáról is, amiket a gyerekek mind-mind kipróbálhatnak az élményközpontban. Az előadó szemléletesen, élvezetesen beszélt ezekről a tevékenységekről, öröm látni, amikor nem csak a gyerek, hanem a tanár is élvezi, amit csinál.

Novák Sára Anna

Varga Levente Edu&Fun Digitális Élményközpont: Micro:ökológia-képességfejlesztő nyári tábor digitális eszközökkel

Levente szintén az Edu&Funból érkezett. Máshol, máskor hallottam őt már beszélni a Maker's Red Box-okról, emlékszem azt is élvezettel hallgattam. Most egy ötnapos nyári táborról mesélt a hallgatóságnak, a táborról, ami tevékenykedtetésre épül, a globális célokkal is foglalkozik, blokkprogramozás tanít a gyerkőcöknek és számos készséget fejleszt. Ami nekem a legkedvesebb volt az előadásában (persze a bemutatott eszközökön kívül), az az, hogy a tanulók, akik sokféle helyről érkeznek, csoportokban alkotnak, megismerik egymást az öt nap alatt, sőt közösen hoznak létre "terméket". A tábor napjai alatt zajló petákgyűjtés végén a csapatok egy teljes projektet vásárolhatnak meg, amit azután együtt valósítanak meg. A gyerekek 21. századi készségei teljes mértékben ki vannak aknázva.

Varga Levente

Fekete Ákos Digitális Tudásközpont Veszprém: Digitális élmény- és tudásközpontok szerepe az algoritmikus gondolkodás fejlesztésében

Ákos a digitális tudásközpontok szerepéről és arról beszélt, hogy ezek hogyan tudnak részt venni a gyerekek algoritmikus gondolkodásának fejlesztésében. Prezentációjában kitért arra, hogy többféle tudás és élményközpont is van, amik hasonlóképpen működnek: hétköznap a köznevelési intézmények diákjait fogadják (bármilyen korosztályt ezen belül), hétvégén pedig a családok érkeznek hozzájuk. Igyekeznek a közoktatás kiegészítése lenni, egyelőre ingyen biztosítják a hozzáférést a drága eszközökhöz. A tudásközpontok filozófiája STEAM megközelítésű, tehát nagyon fontos, hogy nem csak a természettudományos tárgyak, de a művészetek is megjelennek alkotótevékenységeikben. Az ő előadását is végig kísérte az a vezérfonal, hogy a játék kisgyermekkorban mennyire fontos.

Fekete Ákos

Fári János Kecskeméti Katona József Gimnázium: A CsámoborGo algoritmizálást segítő készlet bemutatása 

Fári Jánost nagyon rég óta ismerem, sokszor hallottam már előadni, többek között itt a TÓK-on is. Előadásai attól különlegesek, hogy népzenész lévén az elején mindig megénekelteti és táncoltatja a közönséget. (Most egy kicsit visszafogottak voltak a résztvevők.) Nevéhez fűződik a Robotcsámborgás kezdeményezés, ami BeeBot robotokat utaztat az ország iskoláiba, hogy mindenhol kipróbálhassák azokat. De többféle robot nyelvén is "beszél". Most egy unplugged kódolós játékot talált ki, modellezve a gyerekek élő kódolós játékait, amelyben "csak" az előre-hátra-jobbra-balra irányokat használhatják. A játék leírása remélem hamarosan megjelenik, mert a csomag már útrakész, hiszen ez a csomag is csámborogni fog. Amit, egyelőre laikusként megértettem, hogy a színek nagy szerepet játszanak a "kódsorban", és az ismétléseket és programcsoportokat dobókockák segítségével tudják majd modellezni a gyerekek.

A szekcióm fergeteges volt, nagyon sok új dolgot láttam, hallottam kiváló kollégáimtól.

2. Szekció Robotika, kódolás az óvoda világában

Liszkai Anikó Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Könd utcai Telephely: ArTeC robot az óvodában

Sölétormos Éva Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda: Kódolás az óvodai mindennapokban

Máté Hajnalka Edu&Fun Digitális Élményközpont: Kerettörténetre alapuló projektek kicsiknek

Tolnai Zsuzsanna Nyirádi-Ángyánné Cserna Viktória, Szeiler Mónika Enyingi Szirombontogató Óvoda: A robotika integrálása az óvodai nevelés különböző területein 

3. Szekció Kódolás és robotika az iskolában

Kiss András Egri Balassi Bálint Általános Iskola: A versenyek szerepe az algoritmikus gondolkodás fejlesztésében, az Országos Méh-Ész Logikai Verseny eddigi hat évének bemutatása

Józsa Tímea PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolája: Társasjátékok padlórobotokkal

Tóthné Orgován Zsuzsa Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola: Scottie és Pottie kalandjai az űrben – Kódolás és algoritmikus gondolkodás fejlesztése kisiskoláskorban

Oszoli-Pap Márta PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolája: Népmesék kódolva

Csányiné Guszter Lídia Noémi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI: TANAKodók és a robotok

Antaliné Miss Lilla DUE Bánki Donát Technikum: Bánki Kódmentor, avagy tanítva tanulunk kódolni 

A konferencia ideje alatt a Stiefel Eurocart Kft. robotjait, robotpályáit, egyéb termékeit és az Abacusan Stúdió épített robotjait tekinthették meg az érdeklődők.


2022. október 7., péntek

Code Week Magyarország Konferencia

 

10 ÉVES AZ EU CODE WEEK

2022. október 8-án, szombaton került megrendezésre az első hazai Code Week Magyarország konferencia.

Itt népszerűsítettem az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium 6 év alatt jógyakorlattá vált Code Week eseményét, a "Kódold át az éjszakát!" rendezvényt.


2022. április 9., szombat

ÚTI BESZÁMOLÓ 2022 BETT London

 




I.                    Bevezetés

A BETT az oktatási technológia globális közössége, egy kiállítás, ami hosszú évek óta kerül megrendezésre Londonban. Egy olyan kiállítás, ahol ötleteket kaphatunk az iskolai innovációinkhoz, kapcsolatokat teremthetünk, vásárolhatunk, a kiállítók segítségével követhetjük a technológiai újdonságokat.

Lassan 22 éve követem a digitális világ újdonságait és veszek részt aktívan a digitális oktatás fejlesztésében. Az áttörést a 2014-es IKT Műhely pályázat hozta, azóta rendkívül aktívan használom a technológiákat a tanítás-tanulás folyamatában. Az utóbbi 5 évben nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy tudásmegosztással, a különböző tematikus heteken való részvétellel iskolámat, kollégáimat is bevonjam ebbe a folyamatba. Így sikerült például a kitüntető Microsoft Showcase School címet elnyernünk a 2021/22-es tanévre, és az OH bázisintézménye is lettünk ebben a témában.

A BETT-en két éve tanárként vettem részt, a 2022. évire vezetőhelyettesként és ezzel a szemlélettel érkeztem. Azt figyeltem, hogy milyen technológiai újdonságokat, innovatív jógyakorlatokat mutatok meg majd a kollégáimnak. Számos kiváló megoldást láttam, bár ezek nem minden esetben olcsók, de közösen keressük a vezetőséggel és kollégáimmal a lehetőséget, hogy tanítási gyakorlatunkban alkalmazhassuk őket, diákjaink örömére.

 

II.                  A BETT Show 2022 szakmai tartalmainak ismertetése

·        Mivel volt összehasonlítási alapom, számomra kiderült, hogy ez a kiállítás kisebb, mint két éve. Nagyon hiányzott az oktatási megoldások részről sok-sok távolkeleti, finn pedagógus, akik a saját jógyakorlataikat mutatták be 2020-ban. Persze hiányzott a nagy LEGO stand is, ami legutóbb lenyűgözött. Ennek ellenére pontosan olyan nyüzsgő, eleven, millió információt közvetítő kiállításon vehettem részt, mint előzőleg. Előzetes számításaimnak megfelelt a kiállítás.

 


 

Microsoft Innovatív Expertként gyakran találkoztam az elmúlt években is az aktuális trendekkel: a hibrid learninggel, az önvezérelt tanulással, a 4K-ra épülő oktatási formákkal, a SEL fontosságával, a well-beinggel, a mesterséges Intelligencia trendekkel. Érdekes volt látni a különböző standokon ezek megjelenését. A hazai oktatási rendszerben ezek a trendek lassan terjednek, de már vannak kiváló „gyakorló” iskolák, akik törekszenek a módszertan bevezetésére, alkalmazására. Sajnos az egyik visszafogó erő az anyagi háttér.

·         Tanító vagyok, így ilyen szemmel is figyeltem a kiállítást. Több standon is találtam magamnak kifejezetten alsós gyerekeknek való alkalmazásokat, kidolgozott programokat. Sajnos többnyire vagy területspecifikusak voltak ezek (angol iskoláknak készültek) vagy angol nyelven íródtak és kifejezetten tantárgyspecifikusak voltak. Ötleteléshez azonban remekül használhatók majd itthon is. Több standon is megjelent a fenntartható fejlődés témakör, diákjaimmal már el is ültettük azokat a fűszernövény magokat, amiket egy apró konzervdobozban osztogattak a szükséges préselt tőzeggel együtt. Már csak víz és napfény kellett a veteményezéshez. A kiállító egy olvasási és matematikai készségek fejlesztését szolgáló díjnyertes appot kínált egyébként.



Nagyon tetszett a Hive Learniture standja, kiválóan illeszkedik a well-being témakörhöz. Egy méhsejtet találtak ki a gyerekeknek, akik csendesen bekuckózva tanulhatnak, olvasgathatnak vagy barátkozhatnak. A méhsejt persze egy „kaptár” része. Fontos, hogy ezek a terek nagyon csendesek, tehát lehetővé teszik a gyerekek számára az elmélyülést.

 

                  



Végig látogattam számos standot, ahol különböző robotokat, főleg padlórobotokat mutattak be. Ezek oktatásban való alkalmazhatósága, motivációs ereje kiváló, akár a magyar nyelv és irodalom órán is. Első osztályban akár a téri irányok fejlesztéséhez, később a programozhatóságuknak, a viszonylag egyszerű blokkprogramozásnak köszönhetően a kognitív készségek, a kreativitás az együttműködés fejlesztéséhez is jól használható eszközök ezek.

 

                   






Microsoftos körökben régóta fókuszban vannak a különböző olvasási készségeket fejlesztő, kifejezetten a diszlexia kiküszöbölésére fejlesztett eszközök. A kiállításon is hangsúlyos szerepet kaptak ezek. A Reading Progress és a hozzákapcsolható legújabb Reading Coach szintén megjelent a Microsoft standon. Csak ajánlani tudom kollégáimnak és nem csak az alsótagozatosoknak. Ugyanerre a területre kifejlesztett mesterséges intelligencia appokat is láttam. Az egyik ilyen a Lexplore, akik Svédországból indultak, de mára már az Egyesült Államokban és Angliában is tevékenykednek. Kutatásokon alapuló alkalmazásuk azt vizsgálja, hogy hangos olvasás közben a gyermek szeme hogyan követi a szöveget. Kutatásuk során ugyanis összefüggéseket találtak az olvasási nehézségek és a szemmozgás között. A standon elmondták, hogy az alkalmazás képes arra, hogy mindösszesen 30 másodperces hangos olvasás után megmondja, hogy olvasási nehézség áll-e fent. Itt nem áll meg a projekt, mert nyilván a nehézségek kiküszöbölésére is tesznek javaslatokat. Számomra ez egy különösen fontos kiállító volt. Érdemes megismerni a weboldalukat is.

 





Sok nagy kiállító és jó pár Startup foglalkozott az idei kiállításon a tanulási nehézségekkel, a diszlexiával, a diszkalkúliával, a tanulók hatékony motiválásával. Nagyon tetszett a ReaderPen cég „felolvasó tolla”, amit egy akármilyen szövegen végig húzva, a toll képernyőjén megjelenik a szöveg, majd a hozzá kapcsolódó kis füles segítségével meg is lehet hallgatni azt. Tulajdonképpen az eszköz felolvassa a szöveget a nehezen olvasó tanuló számára. Sajnos egyelőre a magyar nyelvet nem kezeli, ennek ellenére megbeszéltem a gyártóval, hogy egy példányt küld majd kipróbálásra. Hiszen azoknak a gyerekek, akik magyarul nehezen olvasnak, az angol nyelv tanulása során is problémájuk van, így ez az eszköz angol órán lehet hasznos nekik.

Tetszett egy angol iskola standja, ahol pénzügyi ismereteket tanítanak már kifejezetten kisiskolás korban. Kis füzeteket készítettek a pedagógusok és a tanulók számára az ismeretek tanításához, de egy digitális eszközt is kínálnak a papíralapú eszközök mellé. 

Szenzációs volt egy fiatal távolkeleti csapat által kifejlesztett AR alkalmazás. Az ARPEDIA a kiváló motivációs lehetőség mellett a tanulás, ismeretszerzés számos érdekes útját kínálja az alsótagozatos gyerekeknek. Nem kell hozzá más, csak egy laptopra, tabletre szerelhető kicsi kamera zsiráf jelmezbe bújtatva, különböző tematikus ismereteket tartalmazó kis füzetecskék és néhány papírból készült kiegészítő. Ezekkel látványos, az augmented reality lehetőségeit kihasználó, akár önálló tanulási folyamatot lehet felépíteni. Egy dolgot hiányoltam csak, hogy saját füzetet készíthessen a pedagógus. Egyelőre még csak előre elkészített témákhoz, füzetekhez juthat hozzá. Miután leolvasták a QR kódomat, utólag küldtek egy tájékoztató levelet, hogy a kilátogató angol gyerekek szavazatai alapján első díjat nyert a cég a BETT-en.



 

A Canva stand ugyanolyan lenyűgöző volt, mint 2 éve. Örömhír az, hogy létrehoztak oktatási platformot a Canván belül, melyhez pedagógusok, de oktatási intézmények is teljesen ingyen hozzáférnek. (Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez egy nagyon fontos szempont jelenleg Magyarországon.) A felületen mód van kollaborációra és számos, különböző típusú, akár nyomtatható transzparens elkészítésére. Nem is kell hangsúlyozni, hogy mennyire szükség van egy ilyen eszközre, akár csak egy-egy lecke feldolgozása során.

·         A második napon délután a BETT színházban részt vettem egy TeachMeeten. Ez egy olyan pedagógus program, ahol vállalkozó tanárok (általában 3 percben, de itt most 5-ben) mutatják be egymásnak jógyakorlataikat. Ez a program nagyon fontos volt számomra, mert egy nemzetközi CodeWeek nyári iskolában megismert görög kollégám is előadott. Ő az iskolájában zajló robotika programról beszélt, de sokan mutattak be különböző alkalmazásokat, hogy azokat hogyan használják tanítási gyakorlatukban (például a Sutorit). Nagyon sokat lehet tanulni egymástól egy TeachMeet során.

 


 

·         Több tematikus túrán is részt vettem. Az egyik a mesterséges intelligencia beépülése az oktatásba témáról szólt. Nagyon tetszett az a társasjáték, ami egy MI-val összekapcsolva figyeli a tanulók döntéseit a játék során, majd stratégiai jótanácsokkal is ellátja őket.

 



 

Ide kapcsolódtak még az AI által vezérelt értékelések is. Az egyik standon (Century)egy egész keretrendszert mutattak be, amiben a tananyagot osztályokba tudjuk szervezni és a feladatmegoldások után különféle kiértékeléseket tudunk végezni.



 

Alsótagozatos gyerekeknek szólt az az ausztrál fejlesztés, a Digii, amelyik a gyerekek közösségi média használati szokásait elemzi/figyeli és megtanítja őket, hogy hogyan tudják etikusan, helyesen használni azt. (Persze ez csak valamiféle előképzés lehet, hiszen az alsótagozatos gyermekek még nem használhatják ezeket az oldalakat, hiszen nincsenek 13 évesek.)




 

·         Egy következő túrán kiváló Startupokat látogattunk meg. Itt láthattunk matematika tantárgyhoz kötődő appokat, díjnyertes más alkalmazásokat egyaránt.

·         A DigCompEdu szerint és a saját gyakorlatomban is jól látom, hogy nagyon fontos a pedagógiai értékelés folyamata. Ezzel a témával jó pár kiállító foglalkozott. Iskolám már 2 éve teljeskörűen használja az Office365 keretrendszerét, saját adatalapú értékelő appal az Insighttal, ezért a kiállításon is az értékelő rendszerek Teamsbe való beépíthetőségét vizsgáltam. Találtam is ilyen alkalmazásokat, a közeljövőben ki is próbálom ezeket. Az értékelő eszközök esetében számomra nagyon fontos, hogy alkalmasak legyenek a fejlesztő értékelésre, de vezetőként fontos az adatalapú értékelés használata is. Tetszett a Formative standja.

·         A kiállítás egyik öröme, hogy az ember egy nagy csomó kütyüt gyűjthet össze, ha éppen úgy gondolja. A gátlás bennem volt, hogy vajon szabad-e, de a standon előadást tartó kollégák kínálgatták ezeket a portékákat. Így hoztam a kollégáimnak egy – a nagyon drága VACOM eszközt kiváltó nagyszerű fejlesztést -, ami egy kis tükörből és kis alakú fehér táblából áll. A neve IPEVO Mirror Cam. Hogy mit tud, azt a fotóról lehet leolvasni:


          

III.                A magyar kiállítókról szerzett benyomások

·         A magyar standon nagyon tetszett a Polgár Judit féle bemutatkozó asztal, hiszen iskolánkban már jó pár éve egy-egy osztályban használjuk a Sakkpalota programot. Örömmel hallgattam meg Mérő Bálint előadását a Redmenta fejlesztésekről, hiszen a Redmenta nagyon népszerű iskolám pedagógusai körében.





·         A Makerspace szemlélet kialakítása pedig nagyon fontos lenne az Újpesti Csokonaiban is, keressük a lehetőségeket a vezetőséggel. Ezért volt jó látni a Maker’s Red Box standot is.

A stand körül mindig nagyon sok érdeklődő volt.





Más kiállítóhelyeken furcsa volt angolul beszélgetni a japán Abacusan és az angol ScottieGo munkatársaival, hiszen Magyarországon mindkét eszköz jól ismert és sokak által használt.

A nagy MOZAIK stand már két éve is nagyon tetszett. Ebben a tanévben már saját költségvetésből finanszírozva használom a Mozabook programjukat, amibe mindenféle korlátozás nélkül beemelhetők az OH által kiadott tankönyvek és ezekkel használhatók azok a kiváló kiegészítők, amik a Mozabookot jellemzik. A standon idén is tanultam újat, hazaérve azonnal ki is próbáltam. A kiadó tankönyvei is kiválóak. Egy oktatástechnológiai innováció attól lesz exportképes, hogy sokak számára elérhető, jól használható, kiváló tartalmilag és szerkezetileg is.

Középvezetőként nagyon nehéz arra a kérdésre válaszolnom, hogy mivel tudnának hozzájárulni az oktatási rendszer szereplői, illetve az egyes intézmények, pedagógusok és oktatók a hazai innovatív termékek fejlesztéséhez és exportképességéhez. Nagyon fontos lenne a hazai fejlesztéseket egy „gyűjteménybe” rendezni, kiajánlani az iskoláknak, hogy ne csak az érdeklődő és az ezeket szakmai közösségekben megismerő és használó pedagógusok/iskolavezetők/felsőbb vezetők számára váljanak ismertté. A tudásmegosztás menedzselése is nagyon fontos lenne. A nemzetközi együttműködésekben segíteni kellene az iskolákat (bár az Erasmus+ program egyfajta segítség), az iskolavezetők nemzetközi tapasztalatcserére utaztatása sikeres volt/lehet. Sokkal jobban össze kéne fogni (fel kellene térképezni, ki kellene alakítani) a hazai innovatív pedagógusok hálózatát.

IV.                Összefoglalás, reflexió

·         Minden, amit a Betten láttam, bár tudom, hogy nem tudtam mindent értően, befogadóan megnézni, segíti további szakmai életemet. Már elkezdtem használni a diákjaimnak nagyon fontos, olvasást segítő alkalmazásokat. Intézményvezető helyettesként beszámolómban bemutattam kollégáimnak azokat az alkalmazásokat, amiket az offline oktatás során is jól tudnak használni a Teamsben. Felhívtam figyelmüket az adatalapú értékelés lehetőségeire és fontosságára. Megismertettem velük az új robotgenerációkat. Együtt próbáljuk ki a standokon megismert újdonságokat, például a laptopra szerelhető „kis tükröt” és a hozzá tartozó „fehér táblát”, ami lehetővé teszi, hogy matematika órán egy szerkesztést kézzel megrajzolva, táblakép lehessen a folyamatból.

·         Nagyon szeretnék jövőre is részt venni a BETT-en és mindenképpen ösztönözni fogom kollégáimat is erre. (Lesznek azonban olyan érdeklődők közöttük, akiknek az anyagi lehetőségei ezt az utazást nem teszik majd lehetővé.)

·         Személyes és intézményem szakmai céljai között szerepel a „digitalizációra fel”, ezt elősegítendő az intézményben mesterpedagógus innováció segíti a digitális fejlődési terv kidolgozását, végrehajtását. A kiállításon való részvétel tágítja a világlátásunkat, megismerteti más országok jógyakorlatait, segít saját jó gyakorlataink kialakításában. Sajnos itt is meg kell említenem, hogy ezekhez a célokhoz anyagi erőforrásokra is szükség van.

·         Köszönöm a szervezőknek és intézményvezetőmnek, hogy elutazhattam a kiállításra!



















2022. február 25., péntek

Karácsony nálunk

A negyedikesek már olyan nagyok, hogy képesek bemutatót készíteni különféle témákból. A karácsonyi bemutatónak legfőképpen a háttéranyagán dolgoztak, de már a diasor elkészítésében is nagyon sokat segítettek.

karacsonyi_udvozlet_4b_blogba.pptm