Az utóbbi két hétben 2 konferencián, a Budapesti POK Őszi
pedagógiai napján és egy VEKOP pályázatos workshopon vehettem részt előadóként.
A XXI. Országos Szakértői Konferencia Hajdúszoboszlón került
megrendezésre november 5-6-7-én. Nagy megtiszteltetés volt számomra és
iskolámnak is, hogy a DPMK felkérésére a 2019-es Digitális témahéten nyertes
iskolai pályázatunkat mutathattam be.
A Budapest POK által szervezett Őszi Pedagógiai Napokon
(november 4-8.) "Egy eTwinning projekt tapasztalatai a globális célok
tükrében" címmel tartottam előadást az érdeklődő kollégáknak.
November 8-án a már negyedszer megrendezett Mobil eszközök
az oktatásban konferencia lelkes előadója lehettem, mert a konferenciát
szervező kutatócsoport tagja vagyok.
Végül, de nem utolsó sorban egy VEKOP-os pályázat
mentoraként a Ceglédi Tankerület által, a Nagykátai Mátray István Általános
Iskolában rendezett workshopon beszélhettem a digitális pedagógiáról, a
témahetek szerepéről a lelkes pedagógus közönségnek.
A prezentációk között természetesen van átfedés, ezért itt
csak egyet mutatok be, mely véleményem szerint lefedi az összes témát. (A
prezentáció a képre kattintva érhető el.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése